Tejvizsgáló Laboratórium
Teljesítményvizsgálat
Teljesítményvizsgálathoz kapcsolódó laborvizsgálatok
Teljesítményvizsgálati Laboratóriumi Részlegünk elegytej- és egyedtej-összetételre vonatkozó vizsgálatokat végez. A rendszeres teljesítményellenőrzés céljából végzett vizsgálatok mellett egyéni, alkalomszerű igényeket is kiszolgál. A mintavételi flakonokat, tartósítószert, megrendelőlapot, mintavételi jegyzőkönyvet laboratóriumunk telefonon vagy elektronikus úton beérkező információk alapján küldi el a megrendelő által megadott időpontra és postacímre. A vizsgálatok során vonalkódos azonosítórendszer biztosítja az anonimitást. Az eredményeket igény szerint e-mailben, faxon vagy levélben közöljük.
A tejmintákat munkanapokon 7.00–14.00 óra között személyesen, illetve postai úton vagy futárszolgálattal juttathatják el a Tejvizsgáló Laboratóriumba. Ettől eltérő időponthoz előzetes egyeztetés szükséges. A postai/futár kézbesítésből eredő eredményközlési csúszásokért nem tudunk felelősséget vállalni.
Tejzsír-, tejfehérje-, tejcukortartalom meghatározása
A Tejvizsgáló Laboratórium a tejzsír-, tejfehérje- és tejcukortartalmat a legkorszerűbb Bentley FTS FTIR műszerekkel vizsgálja. Ezek nagy kapacitású, teljesen automatizált, Fourier-transzformációs elven, közép infravörös tartományban működő spektrofotométerek.
Vizsgált/mért jellemző, |
Vizsgálati/mérési módszer azonosítója |
|
Zsírtartalom – infravörös spektroszkópia (FTIR) Mérési tartomány: 2,15–5,2 g/100g, megengedett vizsgálati eltérés: ±0,04 g/100g |
VAL-BELT-SZOMA- 2023. 1. |
g/100 g |
Fehérjetartalom – infravörös spektroszkópia (FTIR) Mérési tartomány: 2,6–4,0 g/100g, megengedett vizsgálati eltérés: ±0,04 g/100g |
VAL-BELT-SZOMA- 2023. 1. |
g/100 g |
Tejcukortartalom – infravörös spektroszkópia (FTIR) Mérési tartomány: 4,5–5,5 g/100 g, megengedett vizsgálati eltérés: ±0,04 g/100 g |
VAL-BELT-SZOMA- 2023. 1. |
g/100 g |
Szomatikus sejtszámvizsgálat
A szomatikus sejtek (hámsejtek és fehérvérsejtek) számlálása az áramlásos citometria elvén alapul, amely a megfestett szomatikus sejtek elektronikus számlálását jelenti. A vizsgálatot nagy méréspontosságú Bentley FTS/FCM combi műszerek végzik.
A szomatikus sejtszám a nyerstej egyik minőségi jellemzője, magas értéke tőgyegészségügyi/mastitisproblémákra hívja fel a figyelmet.
Vizsgált/mért jellemző, |
Vizsgálati/mérési módszer azonosítója |
Mértékegység |
Szomatikus sejtszám – áramlásos citometria Mérési tartomány: 100–900 000 db/cm3, megengedett vizsgálati eltérés: ±10 rel. % |
VAL-BELT-SZOMA- |
x 103 db/cm3 |
Tejkarbamid-vizsgálat
A termelésellenőrzés alatt álló szarvasmarhák közel 90%-ánál elvégzett karbamidvizsgálat a takarmányozás minőségének egyik mutatója. A karbamiddal együtt értékelt beltartalmi mutatók ismerete megfelelő támpontot nyújt a takarmányozáshoz.
A vizsgálatot Bentley FTS/FCM Combi műszerekkel végezzük.
Vizsgált/mért jellemző, |
Vizsgálati/mérési módszer azonosítója |
Mértékegység |
Karbamidtartalom – infravörös spektroszkópia (FTIR) Mérési tartomány: 0,016–0,050 g/100g, megengedett vizsgálati eltérés: ±0,007 g/100g |
VAL-UREA-IR-2023. 1 |
g/100 g |
A teljesítményellenőrzés keretein belül végzett szolgáltatás díjtételeiről, feltételeiről régióigazgatóinktól kérhetnek felvilágosítást.
Eseti megrendelésekhez kapcsolódó nyerstejvizsgálatok
Tejvizsgáló Laboratóriumunkban eseti megrendelésre nyers elegy- és egyedtejekből az alábbi paraméterek meghatározására nyílik lehetőség.
Vizsgált/mért jellemző, |
Vizsgálati/mérési módszer azonosítója |
|
Zsírtartalom – infravörös spektroszkópia (FTIR) Mérési tartomány: 2,15–5,2 g/100g, megengedett vizsgálati eltérés: ±0,04 g/100g |
VAL-BELT-SZOMA- 2023. 1 |
g/100 g |
Fehérjetartalom – infravörös spektroszkópia (FTIR) Mérési tartomány: 2,6–4,0 g/100g, megengedett vizsgálati eltérés: ±0,04 g/100g |
VAL-BELT-SZOMA- 2023. 1 |
g/100 g |
Tejcukortartalom – infravörös spektroszkópia (FTIR) Mérési tartomány: 4,5–5,5 g/100g, megengedett vizsgálati eltérés: ±0,04 g/100g |
VAL-BELT-SZOMA- 2023. 1 |
g/100 g |
Karbamidtartalom – infravörös spektroszkópia (FTIR) Mérési tartomány: 0,016–0,050 g/100g, megengedett vizsgálati eltérés: ±0,007 g/100g |
VAL-UREA-IR-2023. 1 |
g/100 g |
Zsírmentes szárazanyagtartalom – infravörös spektroszkópia (FTIR) Mérési tartomány: 8,0–9,7 g/100g, megengedett vizsgálati eltérés: ±0,06 g/100g |
VAL-BELT-SZOMA- 2023. 1 |
g/100 g |
Szomatikus sejtszám – áramlásos citometria Mérési tartomány: 100–900 000 db/cm3, megengedett vizsgálati eltérés: ±10 rel. % |
VAL-BELT-SZOMA- 2023. 1 |
x 103 db/cm3 |
Aflatoxin M1 – ELISA módszer Alsó méréshatár: tej: 5 ppt (ng/kg), tejpor: 50 ppt (ng/kg) |
ÁT-MÓD-96-2:2013 |
ppt (ng/kg) (negatív, határértéken, pozitív) |
A Tejvizsgáló Laboratórium árjegyzéke
A NAH által NAH-1-1648/2024 számon akkreditált vizsgálólaboratórium.
Az eseti vizsgálatok díjtételei letölthetők << ITT >>
VIZSGÁLATI DÍJTÉTELEK
(Eseti megrendelések)
Vizsgálat | Ár/minta (Ft) | |
Beltartalom meghatározás – Tejzsír, tejfehérje, tejcukor együttes vizsgálatára van lehetőség | 735 | |
Karbamid tartalom meghatározás | 325 | |
Zsírmentes szárazanyag meghatározás | 165 | |
Szomatikus sejtszám meghatározás | 1135 | |
Vemhességi fehérje (PAG) meghatározás * | 1765 | |
Aflatoxin M1 meghatározás ELISA módszerrel | 1 vagy 2 minta egyidejű küldése esetén | 16200 |
3 minta egyidejű küldése esetén | 14100 | |
4 vagy több minta egyidejű küldése esetén | 12350 | |
Mikrobiológiai vizsgálat tőgypatogén kórokozók kimutatására *
(teljeskörű mastitis diagnosztika) |
1 – 10 minta egyidejű küldése esetén | 1470 |
10-nél több minta egyidejű küldése esetén | 1235 | |
Rezisztencia vizsgálat **
(a teljeskörű vizsgálat eredménye alapján kiválasztott mintákból) |
2235 | |
Staphylococcus aureus szűrés * | 1135 | |
Tamponminta vizsgálat * | 2410 | |
Escherichia coli kimutatás, szám meghatározás * | 1590 | |
Enterococcus kimutatás, szám meghatározás * | 1590 | |
Prototheca sp. kimutatás * | 1000 | |
Prototheca sp. és Staphylococcus aureus szűrés * | 1135 | |
Paratuberculosis (Mycobacterium avium ssp. paratuberculosis) ellenanyag kimutatása ELISA módszerrel tejből | az ár kapcsán egyeztetés szükséges | |
Szarvasmarha fertőző Rhinotracheitis ellenanyag kimutatása ELISA módszerrel tejből (IBR-gE) | az ár kapcsán egyeztetés szükséges | |
Szarvasmarha fertőző Rhinotracheitis ellenanyag kimutatása ELISA módszerrel tejből (IBR-gB) | az ár kapcsán egyeztetés szükséges | |
Szarvasmarha vírusos hasmenés (BVDV) ellenanyag kimutatása ELISA módszerrel tejből* | az ár kapcsán egyeztetés szükséges | |
Csomagolás/postaköltség | 1645 | |
A feltüntetett árak az ÁFÁ-t nem tartalmazzák.
* Nem akkreditált vizsgálat.
** Az antibiotikum felhasználásra vonatkozó rendeletben megfogalmazott célok elérésének érdekében a jövőben a teljeskörű vizsgálatokhoz a kitenyésztett kórokozók kapcsán automatikusan elvégezzük a rezisztenciavizsgálatot.
Érvényes: 2024.03.01-től visszavonásig
Elérhetőségek:
Dr. Takács Márton | laboratóriumigazgató | 06-20-350-3130 | takacs.marton@atkft.hu |
Dr. Monostori Attila | állategészségügyi igazgató | 06-20-464-0147 | monostori.attila@atkft.hu |
Nagyné Balla Mónika | mikrobiológiai laboráns | 06-20-562-3437 | mikrobi@atkft.hu |
Juhász Katalin | laboratóriumi adminisztrátor | 06-20-464-0098 | tejlabor@atkft.hu |
A Megrendelő az eseti (különminta-) vizsgálathoz letölthető << ITT >>
Kollégáink
Telefon: +36 20 350-3130
E-mail: takacs.marton@atkft.hu
Balázs Róbert
részlegvezető
Telefon: +36 20 256-4114
E-mail: nyerstej@atkft.hu
Telefon: +36 20 464-0098
E-mail: tejlabor@atkft.hu
Analitikai és állategészségügyi diagnosztika
Az aflatoxin M1 kimutatása
Az aflatoxinokat először az 1960-as években, a brit baromfivész idején azonosították. Az ekkor végzett baromfitáp-vizsgálatok során ugyanis kiderült, hogy az állatok tömeges megbetegedéséért nem egy vírus, hanem gombák által termelt méreg, az ún. aflatoxin volt felelős. Felfedezésüket követően a tudósok kiemelt hangsúlyt fektettek e toxinok vizsgálatára, így megnövekedett az ezekkel kapcsolatos kutatások és publikációk száma. Feltételezhető, hogy aflatoxinok már korábban is léteztek, és sok problémát okozhattak a történelmi korokban, amelyek okát a kor embere még nem ismerte. Érdekességként megemlíthető, hogy a Batu kán vezette sereg lóállományának korabeli írott forrásokban említett nagyszámú megbetegedését is valószínűsíthetően aflatoxinnal fertőzött takarmány fogyasztása idézhette elő.
A legsúlyosabb problémát okozó aflatoxinokat elsősorban az Aspergillus flavus és az Aspergillus parasiticus penészgombafajok termelik anyagcseréjük során. E mikotoxinok veszélyessége abban rejlik, hogy rákkeltők, a szervezetbe kerülve nem bomlanak le, nem ürülnek ki, sőt az állati és emberi tejben egyaránt megjelennek, így átkerülnek az utódokba is. Már folyamatos, kis mennyiségű (1 µg/kg-nyi) fogyasztásuk esetén is tartósan károsulhat a máj, a vese, az izomszövet és az idegrendszer. Éppen ezért rendkívül fontos minimálisra csökkenteni a tejelő tehenek takarmányának aflatoxin-B1-szennyezettségét, ugyanis ez a toxin az állat emésztőszervrendszerében (a bendő mikroflórája révén) aflatoxin-M1-változattá alakul, amely a laktációs időszakban a véráramba kerülve a pasztőrözés ellenére a tejben és így a sajtban, illetve (az erjesztettek kivételével) egyéb tejalapú végtermékekben is megjelenik.
A takarmányokban és a tejtermékekben esetlegesen megjelenő veszélyes gombatoxinok kimutatására vonatkozóan szigorú szabályozás van érvényben az Európai Unióban. Az Európai Bizottság 165/2010/EU rendelete által előírt határérték a nyerstej, a hőkezelt tej és az anyatej-helyettesítő tápszerek esetében 0,050 µg/kg, azaz 50 ppt.
Az Európai Unió tagállamaiban egy élelmiszerekre és takarmányokra vonatkozó gyorsriasztási (Rapid Alert System for Food and Feed, RASFF) működik, amelyhez hazánkban a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) kapcsolódik. A tagállamoknak kötelező jelezniük azokat a veszélyeket, amelyek az élelmiszereken vagy a takarmányokon keresztül az emberi egészséget közvetve, illetve közvetlenül veszélyeztetik. Az ÁT Kft. Tejvizsgáló Laboratóriumában és Takarmányanalitikai Laboratóriumában a tej aflatoxintartalma mellett a különböző takarmányfélék gombaméreg-tartalmának kimutatására is van lehetőség.
Az aflatoxin-M1-meghatározásra érkezett minták kezelése
Aflatoxin-M1-vizsgálatra a tejminták a termelésellenőrzéskor vett mintákkal együtt vagy eseti megrendelésként, postai úton, esetleg személyesen juttathatók el a laboratóriumba. Fontos megjegyezni, hogy az aflatoxin M1 kimutatását egyik tartósítószer-fajta sem befolyásolja.
Az aflatoxin M1 kimutatásához minimális tejmintamennyiség (0,5 ml) elegendő, tehát a vizsgálat lényegében külön mintavétel nélkül, bármelyik fent említett mintatípusból elvégezhető. Az így keletkezett alminta centrifugacsőbe kerül, ahol 8°C-ra lehűtjük, majd zsírtalanítás céljából centrifugáljuk (ez a mintaoldat-készítés első fázisa).
Az általunk alkalmazott aflatoxinkimutatási módszer rövid ismertetése
E vizsgálat az ún. enzimhez kötött immunszorbens vizsgálaton (enzyme-linked immunosorbent assay, ELISA) alapul, amelynek lényege az antigén-antitest reakció. A szilárd fázishoz kötött ellenanyag és az oldatban lévő antigén kapcsolódását egy enzim működése jelzi. Az antigén és az antitest kapcsolódása olyan kromogénnel mutatható ki, amely az enzimreakció következtében színváltozáson megy át. Az átalakított kromogén mennyisége arányos az enzimaktivitással, ami a megkötött antigén vagy ellenanyag mennyiségének függvénye. Az enzim bontása révén kialakuló színreakció segítségével meghatározható a toxin mennyisége. A színváltozást fotométer segítségével 450 nm-en mérjük. Az abszorbancia a minta aflatoxin-M1-koncentrációjával fordítottan arányos, tehát a magas értékek a tej alacsony aflatoxin-M1-tartalmára utalnak.
A vizsgálathoz használt kit hatféle ismert aflatoxin-M1-koncentrációjú standard mintát tartalmaz. A kalibrációt az ezekre kapott abszorbanciaértékek alapján végezzük, majd egy szoftver segítségével meghatározzuk a beérkezett minták aflatoxin-M1-koncentrációját. A vizsgálat pontossága az ismert aflatoxin-M1-koncentrációjú anyagminták mérésével ellenőrizhető.
Akkreditált vizsgálat lévén, önellenőrzésekre is szükség van. Laboratóriumunk ezért folyamatosan végez belső auditokat, és egy akkreditációs ciklus alatt több nemzetközi körvizsgálaton is részt vesz.
Fontos megjegyezni, hogy egy vizsgálatnak csak abban az esetben megbízható az eredménye, ha a folyamata szabályozott és ellenőrzött, valamint az előírásokat a mintavételtől a jegyzőkönyv kiadásáig szigorúan betartják. Ezzel szorosan összefügg a méréshez szükséges eszközök, anyagok megfelelő előkészítése, kezelése (pl. tárolás, szobahőmérsékletre melegítés, inkubációs idők pontos betartása stb.). A mérési pontosság biztosítása érdekében a pipettákat rendszeresen ellenőrizzük és évente kalibráljuk.
A jegyzőkönyv elkészítése és elküldése, a szakvélemény kiadása
A 2021 őszétől kialakult aflatoxinhelyzetre reagálva, aflatoxin-M1-meghatározásra keddenként és péntekenként kerül sor. A mintákat legkésőbb 11 óráig kell bejuttatni a laboratóriumba. A késve érkező minták analízisére csak a következő vizsgálati napon kerül sor. Ezért kérjük, hogy a mintavétel, a munkatervezés és az eredményközlési idő tekintetében ezeket az információkat is vegyék figyelembe. Sürgősségi mintavizsgálatra továbbra is csak +50%-os felár mellett van lehetőség. A postai/futár kézbesítésből eredő eredményközlési csúszásokért nem tudunk felelősséget vállalni.
Az Európai Unió tagállamaiban, így hazánkban is, az aflatoxin M1 megengedett határértéke 50 ppt (µg/kg). Az értékelés/véleményezés eredménye így a következő lehet: 48 ppt érték alatt negatív, 48–52 ppt között határértéken, 52 ppt felett pozitív. A vizsgálati módszer mérési bizonytalansága +/–15%, a kimutathatóság 5 ppt. A jegyzőkönyv oldalain ezeket az adatokat is feltüntetjük.
A határérték feletti aflatoxinvizsgálati eredmények tekintetében a 8/2021. (III. 10.) AM rendelet 5. cikkely 11. § (1) a következőképpen rendelkezik: Ha nem állami laboratórium a forgalomba hozatal céljából a végső fogyasztónak szánt élelmiszerből vagy felhasználásra szánt takarmányból patogén mikroorganizmust vagy határérték feletti kémiai szennyezettséget mutat ki, a vizsgálat eredményét haladéktalanul, de legkésőbb a vizsgálat lezárását követő napon be kell jelenteni a NÉBIH és a vizsgálatot megrendelő részére.
Az aflatoxin M1 szintjének folyamatos ellenőrzése élelmiszer-biztonsági okokból a fogyasztók érdekeit szem előtt tartva mind a termelő, mind a felvásárló, mind pedig a feldolgozó fontos feladata.
Vemhességi fehérje (PAG) kimutatása tejből
Tejelő tehenekben a vemhesség időben történő, megbízható kimutatása napjaink reprodukciómenedzsment-programjainak kulcsfontosságú tényezője. Az állatorvosok és állattulajdonosok a nem vemhes (üres) teheneket azért szűrik ki az állományból, hogy a lehető leghamarabb dönthessenek a termékenyítés megismétléséről, és ezáltal lerövidüljön az ellések közötti időtartam. A tejben is megtalálható vemhességet jelző fehérje (pregnancy associated glycoprotein, PAG) kimutatására használt, ELISA módszeren alapuló tesztünk érzékenysége 2015. május 25-étől az eddigi 35 napról 28 napra csökkent, tehát laboratóriumunk már a termékenyítést követő 28. naptól képes megállapítani tejből a vemhességet.
Vizsgált/mért jellemző, |
Mértékegység |
Vemhességi fehérje (PAG) kimutatása – ELISA módszer |
vemhes/üres/ismétlés |
A PAG-vizsgálatokat heti két alkalommal (szerdán és pénteken) végezzük. Ezért kérjük, hogy a vemhességi fehérjék kimutatására szánt mintákat legkésőbb keddig vagy csütörtökig juttassák el a Tejvizsgáló Laboratóriumba! A szerdán vagy pénteken beérkezett tejmintákat csak a következő nap áll módunkban megvizsgálni, mivel az általunk alkalmazott protokoll szerint a mintákat egy éjszakán át pihentetni kell a megbízhatóbb eredmények érdekében. Ezért kérjük, hogy a mintavétel, a munkatervezés és az eredményközlési idő tekintetében ezeket az információkat is vegyék figyelembe. Sürgősségi mintavizsgálatra nincs lehetőség. A postai/futár kézbesítésből eredő eredményközlési csúszásokért nem tudunk felelősséget vállalni.
Mikrobiológiai vizsgálatok
A tőgygyulladást kiváltó kórokozók azonosítását, a kitenyésztett baktériumtörzsek antibiotikumokkal szembeni érzékenységének meghatározását, a fejőberendezések és a fejőház higiénés ellenőrzését, valamint egyes kórokozók csíraszámának meghatározását laboratóriumunk Mikrobiológiai laboratóriumi egysége végzi. Szakembereink munkájának köszönhetően fény deríthető a tőgygyulladás (magas szomatikus sejtszám) okára, és az eredmények ismeretében hatékony gyógykezelés alkalmazható. A későbbiekben a kezelés sikerességét szintén bakteriológiai vizsgálattal érdemes ellenőrizni.
A mikrobiológiai vizsgálatok célja, hogy feltérképezzük az egyes kórokozókat, megkönnyítve ezáltal a beteg állatok elkülönítését az egészségesektől.
Mastitis-vizsgálat
A laboratóriumunkban leggyakrabban kimutatott tőgygyulladást okozó kórokozók a következők: Staphylococcus aureus, koaguláz negatív staphylococcusok (coagulase-negative staphylococci, CNS), Streptococcus uberis, Prototheca zopfii, Escherichia coli, Streptococcus dysgalactiae, Corynebacterium sp.
A tőgygyulladás
A tej minőségét legjobban befolyásoló tényező a tej összcsíraszáma, amely a tőgy egészségi állapotától függ. A tőgygyulladás az egyik legveszedelmesebb betegség; az ebben szenvedő egyedek tejét nagy odafigyeléssel, külön kell kezelni, és meg kell semmisíteni. A betegség azonban az egészségügyi előírások betartásával megelőzhető.
Kialakulásának okai
Általában a környezetből az állat szervezetébe kerülő baktériumok idézik elő, melyek a tőgyben elszaporodva gyulladást okoznak, és jelentősen növelik a tej összcsíraszámát. Ennek következtében csökken a tej mennyisége, és megváltozik az összetétele. A betegség korai formájában a tehén tőgye és a tej még nem mutat szemmel látható elváltozást, később viszont a tőgy kipirul, begyullad, érzékennyé válik, a kifejt tej pedig csomós, nyúlós, összetétele rendellenes és emiatt feldolgozásra alkalmatlan lesz.
A tőgygyulladás kialakulásához hozzájárulhatnak a következők: laza, hosszan lecsüngő tőgy, földközeli, túl vékony/vastag vagy túl rövid/hosszú tőgybimbók, helytelen gépi fejés, ingadozó vákuum, a tőgy fejéskori szennyezettsége (amelynek következtében a baktériumok bejuthatnak a bimbócsatornába) vagy mechanikai sérülése a nem megfelelő tartási körülmények (például a szűkös hely) miatt, a baktériumok felszaporodása fülledt, szellőzetlen istállókban vagy romlott, penészes takarmány fogyasztásakor és gyenge takarmányozás (amely miatt az állat legyengül, a betegséggel szemben kevésbé lesz ellenálló).
A betegség kezelése költséges, ezért célszerű megelőzni minden, azt előidéző tényezőt.
A tőgygyulladás hatása a tej minőségére
A tőgygyulladás hatására a tejben felszaporodnak a baktériumok, valamint a tőgy belső faláról leváló és a vérből származó test-, illetve véralkotórészek (fehérvérsejtek). Ezeket összefoglalóan szomatikus sejteknek nevezzük.
Antibiotikumrezisztencia-vizsgálat
E vizsgálattal a tejmintákból kitenyésztett kórokozók különféle antibiotikum-hatóanyagokkal szembeni érzékenysége állapítható meg, ami nagyban segíti az állatorvosok munkáját, a megfelelő kezelés kiválasztását. Így elkerülhetővé válik, hogy egy adott baktériumtörzs ellen hatástalan antibiotikum-készítményt használjanak; a célzott antibiotikumok alkalmazásával pedig elejét vehetik a multirezisztens baktériumtörzsek kialakulásának, melyek egyébként csak időigényes és költséges módon szoríthatók vissza sikeresen.
Az új antibiotikum felhasználásra vonatkozó rendeletben megfogalmazott célok elérésének érdekében a jövőben a teljeskörű vizsgálatokhoz a kitenyésztett kórokozók kapcsán automatikusan elvégezzük a rezisztenciavizsgálatot, tehát ez a szolgáltatásunk 2023. január 1-jétől nem lesz opcionálisan választható.
Tamponminta-vizsgálat
E vizsgálat a fejőberendezésen, a hozzá kapcsolódó egyéb eszközökön és a fejőház különböző burkolatain végzett mosás-fertőtlenítés hatékonyságának mikrobiológiai ellenőrzésére irányul. A mosást és fertőtlenítést követően a készülékek különböző részeinek felületéről vett minták vizsgálatával kimutatható egy esetlegesen fennálló kontamináció.
Az ilyen típusú vizsgálatok szemikvantitatívak, így valós mennyiségi értékelést nem tesznek lehetővé, de kiválóan alkalmasak a berendezések, eszközök és a környezetük higiénés ellenőrzésére.
Staphylococcus, Escherichia coli és Enterococcus sp. csíraszám meghatározása
Többször felmerül az igény egyes gazdaságok részéről a kvantitatív csíraszám meghatározására. Ilyen vizsgálatokat Mikrobiológiai laboratóriumi egységünk a Staphylococcus aureus, az Escherichia coli, valamint az Enterococcus sp. fajok esetében biztosít.
Fertőző szarvasmarha-betegségek kimutatása tejből
Az Analitikai és Állategészségügyi Diagnosztikai Laboratóriumi Részlegünk ELISA laboratóriumi egysége négy akkreditált vizsgálatot végez:
- Paratuberculosis- (Mycobacterium paratuberculosis, PTBC) ellenanyag kimutatása ELISA módszerrel tejből,
- szarvasmarha vírusos hasmenés (BVDV)* ellenanyag kimutatása ELISA módszerrel tejből,
- szarvasmarha fertőző rhinotracheitis ellenanyag kimutatása ELISA módszerrel tejből (IBR-gB),
- szarvasmarha fertőző rhinotracheitis ellenanyag kimutatása ELISA módszerrel tejből (IBR-gE).
A részleg szakmai vezetője: Dr. Monostori Attila, társaságunk főállatorvosa (telefon: +36 20 464-0147, e-mail: monostori.attila@atkft.hu).
A vizsgálat szerződéses partnerek esetében az ütemezett havi tejtermelés-ellenőrzés során vett tejmintákból történik, külön mintavételre nincs szükség.
- 2023. január 1-jétől a Paratuberculosis és az IBR betegség is kikerült a 148/2007. (XII.8.) FVM rendelet hatálya alól, így az ilyen irányú vizsgálatok kapcsán nem nyújtható be támogatási kérelem.
Ennek ellenére az árlistában található árakon továbbra is elérhetők laboratóriumunk ezen vizsgálatai. A részletekért keressék az illetékes területi képviselőnket, vagy a Tejvizsgáló Laboratórium igazgatóját, dr. Kenéz Árpádot. - Minden vizsgálati igényhez Megrendelőt szükséges csatolni (AD/90 jelzésű formanyomtatvány, amely elérhető a Letölthető formanyomtatványok menüpont alatt << ITT >>). Ezt a laboratóriumba küldés előtt a telep állatorvosának kell aláírnia és lepecsételnie.
A vizsgálati határidő a beérkezéstől számított 7 munkanap, de a laboratórium minden esetben törekszik a gyorsabb eredményközlésre.
* Nem akkreditált vizsgálat
A Tejvizsgáló Laboratórium árjegyzéke
A NAH által NAH-1-1648/2024 számon akkreditált vizsgálólaboratórium.
Az eseti vizsgálatok díjtételei letölthetők << ITT >>
VIZSGÁLATI DÍJTÉTELEK
(Eseti megrendelések)
Vizsgálat | Ár/minta (Ft) | |
Beltartalom meghatározás – Tejzsír, tejfehérje, tejcukor együttes vizsgálatára van lehetőség | 735 | |
Karbamid tartalom meghatározás | 325 | |
Zsírmentes szárazanyag meghatározás | 165 | |
Szomatikus sejtszám meghatározás | 1135 | |
Vemhességi fehérje (PAG) meghatározás * | 1765 | |
Aflatoxin M1 meghatározás ELISA módszerrel | 1 vagy 2 minta egyidejű küldése esetén | 16200 |
3 minta egyidejű küldése esetén | 14100 | |
4 vagy több minta egyidejű küldése esetén | 12350 | |
Mikrobiológiai vizsgálat tőgypatogén kórokozók kimutatására *
(teljeskörű mastitis diagnosztika) |
1 – 10 minta egyidejű küldése esetén | 1470 |
10-nél több minta egyidejű küldése esetén | 1235 | |
Rezisztencia vizsgálat ** (a teljeskörű vizsgálat eredménye alapján kiválasztott mintákból) |
2235 | |
Staphylococcus aureus szűrés * | 1135 | |
Tamponminta vizsgálat * | 2410 | |
Escherichia coli kimutatás, szám meghatározás * | 1590 | |
Enterococcus kimutatás, szám meghatározás * | 1590 | |
Prototheca sp. kimutatás * | 1000 | |
Prototheca sp. és Staphylococcus aureus szűrés * | 1135 | |
Paratuberculosis (Mycobacterium avium ssp. paratuberculosis) ellenanyag kimutatása ELISA módszerrel tejből | Az ár kapcsán egyeztetés szükséges. | |
Szarvasmarha fertőző Rhinotracheitis ellenanyag kimutatása ELISA módszerrel tejből (IBR-gE) | Az ár kapcsán egyeztetés szükséges. | |
Szarvasmarha fertőző Rhinotracheitis ellenanyag kimutatása ELISA módszerrel tejből (IBR-gB) | Az ár kapcsán egyeztetés szükséges. | |
Szarvasmarha vírusos hasmenés (BVDV) ellenanyag kimutatása ELISA módszerrel tejből* | Az ár kapcsán egyeztetés szükséges. | |
Csomagolás/postaköltség | 1645 | |
A feltüntetett árak az ÁFÁ-t nem tartalmazzák.
* Nem akkreditált vizsgálat.
** Az antibiotikum felhasználásra vonatkozó rendeletben megfogalmazott célok elérésének érdekében a jövőben a teljeskörű vizsgálatokhoz a kitenyésztett kórokozók kapcsán automatikusan elvégezzük a rezisztenciavizsgálatot.
Érvényes: 2024.03.01-től visszavonásig
Elérhetőségek:
Dr. Takács Márton | laboratóriumigazgató | 06-20-350-3130 | takacs.marton@atkft.hu |
Dr. Monostori Attila | állategészségügyi igazgató | 06-20-464-0147 | monostori.attila@atkft.hu |
Nagyné Balla Mónika | mikrobiológiai laboráns | 06-20-562-3437 | mikrobi@atkft.hu |
Juhász Katalin | laboratóriumi adminisztrátor | 06-20-464-0098 | tejlabor@atkft.hu |
A Megrendelő a tejből végzett vemhességvizsgálathoz (külön minta) letölthető << ITT >>
A Megrendelő a tejből végzett mikrobiológiai vizsgálatokhoz letölthető << ITT >>
A Megrendelő az állategészségügyi vizsgálatokhoz letölthető << ITT >>
A Megrendelő az eseti (különminta-) vizsgálathoz letölthető << ITT >>
Kollégáink
Telefon: +36 20 350-3130
E-mail: analitika@atkft.hu, takacs.marton@atkft.hu
Mikrobiológiai vizsgálatok
Telefon: +36 70 384-7938
E-mail: mikrobi@atkft.hu
Telefon: + 36 20 464-0147
E-mail: monostori.attila@atkft.hu
Takarmányanalitikai Laboratórium
Elérhetőség, laborhírek, letölthető formanyomtatványok
Elérhetőség
2023. 05. 10.
Kedves Kollégák!
A Takarmányanalitikai Laboratórium nyitvatartása 2023. május 22-től megváltozik. Az új nyitvatartás munkanapokon 7.00-16.00. A 16.00 óra után érkező mintákat is tudjuk fogadni, előző nap telefonon/emailben jelzett előzetes bejelentés alapján.
A kémiai laboratórium ugyan részlegesen egyelőre leáll, de nyersfehérjére továbbra is tudunk mintát fogadni. A nyersrost, az NDF, az ADF, az ADL, a nyerszsír és a keményítő mérését azonban május 22-től már nem végezzük, bizonytalan ideig.
A hozzánk érkező tápminták koordinálását vállaljuk, a NIR-rel nem mérhető mintákat társ-kémiai laborba küldjük és előtte tájékoztatjuk a partnereinket a költségekről valamint a várható időtartamról.
Számos alapanyagot azonban tudunk NIR-rel vizsgálni (kukorica, búza, árpa, tritikálé, extr. szója, extr. napraforgó, extr. repce, búzakorpa, neves kukorica és egyes nedves élelmiszeripari melléktermékek CGF, DDGS, sörtörköly stb.). Kérdezzenek minket, ha kérdés merül fel ezzel kapcsolatban.
Üdvözlettel,
Orosz Szilvia
Laboratóriumigazgató
Mintavétel
Kedves Partnereink!
Örömmel értesítjük partnereinket, hogy 2024. szeptember 1-jétől újra indul a tömegtakarmány-mintavételi szolgáltatásunk. A takarmányminta-vételt egy alvállalkozó szakember kolléga fogja elvégezni.
A takarmányminta-vétel megrendelése Podmaniczky Tímeánál történik a szokásos módon telefonon vagy e-mailben. A mintavételt 5-7 munkanapon belül vállaljuk elvégezni. A pontos időpontot és a helyszínt a mintavételt végző kollégával érdemes majd telefonon egyeztetni.
A megrendelés akkor tudjuk teljesíteni, ha legalább 3 takarmánymintát biztosítanak egy kiszállásra, amiből legalább 1 fúrt minta és ezen mintákat az ÁT Kft. laboratóriuma vizsgálja. Maximum 5 fúrt elegymintát (együttesen 5 depót és/vagy hurkát és/vagy bálaszilázs-kazlat és/vagy szénakazlat) tudunk egy nap vállalni, ha nem tud a telep érdemi fizikai segítséget adni. Amennyiben fizikai segítséget kapunk, akkor maximum 7 fúrt mintát tudunk egy munkanap megvenni. Ezen felüli fúrt minták esetében újabb napi díjat foguk kiszámlázni, ha kollégánk vállalja a munkaidőn túli munkavégzést (csökkentve ezzel az Önöknek kiszámlázandó útiköltséget). Egy silódepót/hurkát három fúrással mintázunk meg, egy bálaszilázs-kazlat vagy szénakazlat 5 átlagos bála megfúrásával. Kérjük, hogy fizikai segítséget adjanak a mintavételhez, mert a silófúrás embert próbáló feladat!
A mintavétel napi díj 50.000 Ft + Áfa/nap és 90 Ft/km + Áfa (Csesztve falutól számítva oda-vissza).
Elérhetőségeink:
- Laboratóriumvezető: Podmaniczky Tímea + 36 20 219-9512, timea@atkft.hu (szolgáltatás megrendelése)
- Laboratóriumigazgató: Orosz Szilvia +36 30 565-3919, szilvia@atkft.hu (szakmai kérdések)
- Alvállalkozó mintavevő kollégánk: Vass Róbert + 36 30 746-5895 (mintavevő kolléga)
Reméljük segítségükre lehetünk, különösen a bontatlan silókazlak vizsgálatában.
Üdvözlettel
Orosz Szilvi
——————————————————————————
Dr. Orosz Szilvia
laboratóriumigazgató
Állattenyésztési Teljesítményvizsgáló Kft.
Takarmányanalitikai Laboratórium
Istállóklíma-monitoring
Istállóklíma-monitoring
Örömmel értesítjük partnereinket, hogy elindítjuk az istállóklíma-monitoring szolgáltatásunkat.
A monitoring-jelentés diagnosztikai jellegű és adatalapú:
- Mikrokörnyezeti THI értéket és légsebességet mérünk boxonként (min. 2 m/s 50 cm magasságban) és dokumentálunk adatokkal, valamint „szél- és hőtérképpel” istállónegyedenként. Ha az adott istállónegyed reprezentatív az egész istállóra nézve, akkor csak egy istállónegyedben. Mérőeszköz: Kestrel.
- Mikrokörnyezeti THI értéket és légsebességet mérünk a közlekedőtérben 1,5-2 méterenként (min. 3 m/s a tehén fejmagasságában) és dokumentálunk adatokkal, valamint „szél- és hőtérképpel”. Mérőeszköz: Kestrel.
- Hidegfüsttel teszteljük a légmozgás irányát, a természetes szellőzés működését vagy elégtelenségét, utalással a légcsere mértékére, annak elfogadható vagy nem elfogadható állapotára. Ehhez adatokat nem tudunk mellékelni, de írott dokumentációt, fényképet és videofelvételt adunk.
Direkt műszaki javaslatokat nem teszünk, de a problémák jellegét, mértékét és lehetséges forrását, a „forró pontokat” dokumentáljuk, kitérve az alábbiakra:
- a ventilátorok típusa, száma, magassága/dőlésszöge, szabályozása megfelelő-e a tehén mikrokörnyezeti komfortjának biztosítására,
- a tetőgerinc-szellőzés, a csatorna- vagy keresztszellőzés megfelelően működik-e a tehén mikrokörnyezeti komfortjának és a légcserének a szempontjából,
- a tájolás, a nap járása és az uralkodó szélirány hogyan befolyásolja az épület klímáját.
A méréseket végző személy: Dr. Orosz Szilvia
Kiszállás időpontja: megbeszélés szerint.
A klímamonitoring ára: 100.000 Ft + ÁFA/istálló és kiszállási díj. A kiszállási díj az alábbiak szerint alakul:
- Gödöllőtől számítva 100 km-es körön belül 230 Ft + ÁFA/km
- Gödöllőtől számítva 200 km-es körön belül 200 Ft + ÁFA/km
- Gödöllőtől számítva 300 km-es körön belül 170 Ft + ÁFA/km
Elérhetőségeink:
- Laboratóriumvezető: Podmaniczky Tímea + 36 20 219-9512, podmaniczky.timea@atkft.hu (megrendelés)
- Laboratóriumigazgató: Dr. Orosz Szilvia +36 30 565-3919, orosz.szilvia@atkft.hu (szakmai kérdések)
Reméljük, segítségükre lehetünk a nyári meleg okozta károk enyhítésében és a légcsere, valamint a tehén mikrokörnyezetének ellenőrzésében, amire az őszi-téli-tavaszi időszakban is szükség van!
NIR-takarmányanalitika
Ismertető
A Takarmányanalitikai Laboratórium fő profilja a különböző szilázsok, szenázsok, szénafélék és teljes takarmánykeverékek (total mixed ration, TMR) mintáinak vizsgálata infravörösközeli (near infrared, NIR) tartományú színképelemzéssel, de számos abrak- és keveréktakarmány, valamint melléktermék is megtalálható a vizsgálati profilunkban.
Az ÁT Kft. 2012-ben alapította meg Takarmányanalitikai Laboratóriumát a BLGG AgroXpertus, ma Eurofins Agro (Wageningen, Hollandia) céggel együttműködésben. A BLGG AgroXpertus egy európai hálózatot hozott létre, szatellitlaboratóriumai megtalálhatók Belgiumban, Németországban, Dániában, Oroszországban, Svédországban, Spanyolországban (és Dél-Afrikában). A cég a NIR-technika fejlesztését és alkalmazását 20 éve kezdte el.
A vizsgálati eredmények gyors, pontos, széles körű közlése egy egyedülálló kalibrációs adatbázison alapul. Megközelítően 35 tömegtakarmány-típusra és legalább 20 paraméterre van kalibrációnk.
Az Eurofins Agro az ún. SamplinQ® rendszeren keresztül egységes mintafeldolgozási módszereket alkalmaz valamennyi szatellitlaboratóriumában világszerte. Hagyományosan a minták táplálóanyag-tartalmát nedves kémiai vizsgálattal határozzák meg, külön-külön (eltérő laboratóriumi módszerekkel) megállapítva az egyes paraméterek értékét. Ez az eljárás azonban időigényes, ráadásul pontossága nagyban függ a laboratórium műszaki állapotától és a vizsgálatot végző személytől. Az Eurofins Agro új módszere ezzel szemben olcsóbb, az ily módon kapott eredmények pedig rendkívül pontosak és megbízhatók. A SamplinQ® rendszerben először a minták szárítása és darálása történik, majd az így előkészített mintákat a NIR-berendezésbe helyezik, amely színképet készít. A minták szárítása és darálása ugyan némileg lassítja a mérési folyamatot, de mivel mindkettő egységes, standard módon zajlik, a vizsgálati eredmények megbízhatósága sokkal nagyobb, mint a friss alapanyag NIR-műszeres mérése esetén. Az Eurofins Agro épp azért alapozta rendszerét e technológiára, mert a szárítás és a darálás nagymértékben javítja a mérési eredmények megbízhatóságát.
A különböző takarmány-alapanyagok és takarmányok vizsgálata során tehát a minta előkészítése előszárítással (70ºC) kezdődik, amelyet a finomra (1 mm-es szemcseméretre) darálás követ. A darált takarmányt egy boroszilikát üvegbe mérjük be, majd a NIR-spektroszkóp színképet készít. A további lépések rendkívül gyorsak. Egy minta színképének beolvasásához kevesebb mint 30 mp szükséges, így a NIR-berendezést kezelő személy óránként több mint 100 minta vizsgálatára képes. A berendezés az elektromágneses spektrum NIR-tartományát (780–2500 nm) használja a színkép előállítására. Az infravörös sugárzást William Herschel (1738–1822) fedezte fel 1800-ban, de alkalmazása a különböző területeken csak az 1950-es években, kémiai analízisre való önálló használata pedig még ennél is később, az 1980-as években kezdődött meg. Napjainkban az egyik leggyakrabban alkalmazott módszer az anyagok kémiai szerkezetének azonosítására és a termékek tisztaságának ellenőrzésére. A Q-Interline típusú NIR-berendezés 16 elemből álló detektorsora a mintát 100 μm * 25 μm vagy 400 μm * 25 μm blokkokban látja. Egy teljes minta színképelemzését kevesebb mint 30 mp alatt végzi el; a hengeres üvegedény egy körbefordulása alatt körülbelül 50 „képet” készít.
A színkép az Eurofins Agro adatbázisába kerül, ahonnan kémiai referenciamódszerekkel meghatározott vizsgálati eredmények alapján, megfeleltetéssel adják meg a színképhez tartozó takarmány vizsgálati paramétereinek értékét. Amennyiben nem szükséges a kémiai vizsgálat elvégzése (a minták 95%-a esetében), akkor a megrendelő számára 2 órán belül közölhetők az eredmények. Az adatbázis és a speciális kalibráció több millió adatra épül.
Az adatbázis óriási értéke, hogy közel 8 évtized nedves kémiai vizsgálatait, in vitro lebonthatósági és emészthetőségi adatait tartalmazza jelenleg 9 ország számos régiójára vonatkozóan, a sík- és hegyvidéki, valamint a nedves és száraz kontinentális területeket egyaránt lefedve. A kalibráció is speciális módon történik, nem kalibrációs görbék, hanem egy azoknál nagyobb pontosságú matematikai módszer alapján (a mintához legközelebb álló 500 vizsgálati eredményből képezve az adatot). A kiugró értékek kiszűrésére a Mahalanobis-távolság szolgál. A színképet beküldő laboratórium 2 órán belül megkapja a vizsgálati eredményeket.
A Samplinq® rendszer kalibrációs szolgáltatást is végez; tehát ha valamelyik mérési adat az elfogadható mérési tartományon kívül esik, akkor a mintát Wageningenbe küldését követően 1 héten belül nedves kémiai módszerrel megvizsgálják. Ugyanez az eljárás vonatkozik az évszak-, évjárat- és regionális hatások meghatározása céljából vett speciális takarmánymintákra is.
Az Eurofins Agro körvizsgálatokat is szervez, és validálja a szatellitlaboratóriumait. A folyamatos konzultációban, fejlesztésben, kalibrációs korrekciós és a validálási folyamatban a Samplinq® rendszerhez való csatlakozásunk óta mi is részt veszünk.
Nyitvatartás, mintafogadás
- Az ÁT Kft. munkanapokon 07.00 és 16.00 óra között fogad mintákat személyes vagy postai átvétellel.
- Sürgős esetekben, illetve nagy mintaszám vagy szezonális friss minták esetén telefonos egyeztetést követően, a fent jelzett időpontokon kívül is eljuttathatják hozzánk mintáikat.
- A mintát személyesen hozhatják el, illetve postai úton vagy futárszolgálattal küldhetik be a Takarmányanalitikai Laboratóriumba, továbbá átadhatják a termelésellenőröknek (postázásra) a havi termelésellenőrzés napján (Magyarországon).
- A termelésellenőrök legkésőbb csütörtöki postai feladással veszik át a mintákat a telepeken; mintavételt ők nem végeznek, a mintákért azok kézhezvételétől vállalnak felelősséget. Az általuk postázott takarmányminták 24 órán belül érkeznek meg hozzánk (ezt a postával kötött speciális szerződés biztosítja).
Kérjük, hogy a vizsgálatok zökkenőmentes lebonyolítása érdekében a mintákat minden esetben beazonosítható módon, pontosan kitöltött Megrendelővel juttassák el a laboratóriumunkba. A Megrendelő formanyomtatvány letölthető << ITT >>
Ajánlott mintamennyiség: 1 kg minta (takarmánytípustól függetlenül); peNDF-vagy CSPS-vizsgálat rendelése esetén 1,5 kg minta.
Vizsgálati csomagok és paraméterek
A vizsgálati csomagra és annak árára ajánlatot adunk. A Profi csomag és az Alapcsomag kiterjed a szarvasmarha-takarmányok fontos paramétereinek széles körére.
A vizsgálati csomag összetétele változó, a takarmány típusától függ. A Takarmányanalitikai Laboratórium a vizsgálati mátrixban szereplő takarmányok mérését tudja elvégezni. Erre vonatkozóan a Letölthető formanyomtatványok menüpont alatt a Vizsgált takarmányok és paraméterek táblázatban találhatnak részletes információkat. A rövidítések magyarázatát szintén a Letölthető formanyomtatványok menüpontban érhetik el. A csomagban szereplő egyes vizsgálatok nem kérhetők külön NIR-adatként, de a kémiai analitikai laboratóriumi részleg el tudja végezni a kémiai analízist a legfontosabb paraméterekre.
Mért értékek a Profi csomagban
Szárazanyag, nyersfehérje, nyerszsír, nyersrost, hamu, cukor, keményítő, NDF, ADF, ADL, NFC, NSC, by-pass keményítő, oldódó fehérje, lizin, metionin, nitrát, OMd, NDFd48, uNDF240, peNDF, RFV (USA), fermentációs paraméterek (pH, tejsav, ecetsav, ammónia).
USA pool adatok a Profi csomagban (kukoricaszilázs, lucernaszilázs, lucernaszéna, árpaszilázs, búzaszilázs, rozsszilázs, egyéb gabonaszilázsok):
- fehérjeértékelés a Cornell Nettó Szénhidrát- és Fehérjeértékelési Rendszer (Cornell Net Carbohydrate and Protein System, CNCPS) szerint (A1%, A2%, B1%, B2%, C%, RDP%, RUP%, A1%),
- szénhidrát-értékelés a CNCPS szerint (A1%, A2%, A3%, A4%, B1%, B2%, B3%),
- fehérjeértékelés az USA Nemzeti Kutatási Tanácsa által meghatározott szarvasmarha-táplálóanyagigény (Nutrient Requirements of Dairy Cattle, NRC) szerint (összes nyersfehérje [crude protein, CP], CP [exc. NH3-N], ammónia %, oldódó fehérje, NDICP %, ADICP%),
- NDF-emészthetőség és rostlebomlás a NRC szerint (12 óra, 24 óra, 30 óra, 48 óra, 120 óra, 240 óra).
Számított értékek a Profi csomagban
- MFE, MFN, UDP, FOM, DE, ME, NEm, NEg, NEl (magyar takarmányértékelési rendszer),
- RDP, RUP, PDIA, PDIN, PDIE, UFL, UFV (francia takarmányértékelési rendszer),
- DVE, VOS, FO (holland takarmányértékelési rendszer),
- NEl, ME, NEl-VC, nXP, RNB, UD (német takarmányértékelési rendszer).
A táplálóérték mellett a takarmányok ásványianyag-összetételéről is tudunk információt adni (ICP-mérés):
- M4-csomag: Ca, P, K, Na, Mg, S (Profi csomag rendelése esetén: DCAD),
- M5-csomag: Ca, P, K, Na, Mg, S, Cu, Zn, Mn (Profi csomag rendelése esetén: DCAD).
Egyéb táplálóértékkel kapcsolatos vizsgálatok
- CSPS (corn silage processing score): E mutató a szemroppantás hatékonyságát jelzi silókukorica-szilázsban (Ro-Tap rázóberendezés, USA). Optimum: 70% felett. A CSPS-érték alapján megadjuk a keményítő korrigált emészthetőségét, az emészthető keményítő módosított eredményét és a valós nettóenergia-tartalmat.
- peNDF (physically efficient NDF): E mutató azt fejezi ki, hogy a takarmány NDF-tartalmának hány százaléka esik a fizikailag hatékony mérettartományba, tehát mennyi az NDF strukturálisan hatékony része.
- RFV (relative feed value): E mutató a lucernaszilázsok/-szenázsok és szénák USA-szabvány szerinti minőségére utal.
Mikotoxinvizsgálatok
Információk elérhetők << ITT >>
A minta vétele, csomagolása és a mintavételi szolgáltatás
Ajánlott mintamennyiség
1 kg minta (takarmánytípustól függetlenül); peNDF- vagy CSPS-vizsgálat rendelése esetén 1,5 kg minta.
A minta csomagolása
A csomagoláshoz nejlon mintavételi zacskót ajánlunk. Figyelem, a levegőt ki kell szorítani a zacskóból lezárás előtt! Erre kiváló megoldás lehet a vákuumcsomagolás, de kézi erővel is megoldható. Különösen a nyári időszakban javasolt a minta hűtése. Fagyasztott mintát is fogadunk. Kérésre biztosítunk standard mintavételi zacskót és Megrendelő formanyomtatványt/etikettmatricát. A Megrendelő formanyomtatvány letölthető << ITT >>
A minta laboratóriumba juttatása, postázása
- A mintát személyesen, illetve postai úton vagy futárszolgálattal juttathatják el a Takarmányanalitikai Laboratóriumba, továbbá átadhatják a termelésellenőröknek (postázásra) a havi termelésellenőrzés napján (Magyarországon).
- A termelésellenőrök legkésőbb csütörtöki postai feladással veszik át a mintákat a telepeken; mintavételt ők nem végeznek, a mintákért azok kézhezvételétől vállalnak felelősséget. Az általuk postázott takarmányminták 24 órán belül érkeznek meg hozzánk (ezt a postával kötött speciális szerződés biztosítja).
- Egyénileg postai úton vagy futárszolgálat igénybevételével küldhetik el a mintákat a laboratóriumunkba. Kérjük, hogy legkésőbb szerdán, postai nyitvatartási időben, elsőbbségi küldeményként adják fel őket. Szombaton, illetve vasárnap nincs postai kézbesítés, ezért a későn feladott és emiatt a postán maradt minták állagáért nem vállalunk felelősséget.
Mintavételi szolgáltatás
A mintavétel szabályainak betartása a megrendelő felelőssége. Megrendelhető azonban mintavételi szolgáltatásunk is (Magyarország területén); egy kiszálláshoz minimum 3 mintavétel megrendelése szükséges. Kiszállást 8 munkanapon belül vállalunk. A szolgáltatási ár a minta laboratóriumba szállítását is tartalmazza. A mintavételi előjegyzéseket a Takarmányanalitikai Laboratórium vezetője, Podmaniczky Tímea veszi fel (telefon: + 36 20 219-9512, e-mail: podmaniczky.timea@atkft.hu).
Eredményközlés, határidők
- Az eredményeket elektronikus formában (e-mailben PDF formátumban és AMTS kompatibilis xml formátumban), a minta laboratóriumba érkezésétől számított 48 órán belül közöljük. Az értékelést 72 órán belül küldjük el (e-mailben PDF formátumban), kiegészítve a korábbi Eredményközlőt.
- Az eredményeket nyomtatott formában postázzuk.
- A számlát az eredményekkel együtt küldjük el.
- Problémás minta esetében telefonon értesítjük partnerünket a késedelemről.
- Szerződéses partnereink számára közös megegyezés alapján egyéb fájlformátumban (xls) is át tudjuk 2 munkanapon belül adni az adatokat.
- A Vizsgált takarmányok és paraméterek táblázatban nem szereplő takarmányok vagy vizsgálatok esetében partnereinkkel közös megállapodás alapján döntünk a minta esetleges további koordinálásáról.
- A vizsgálati eredmények a termelésellenőrnek postázásra átadott vagy a laboratóriumba érkezett mintákra vonatkoznak, a mintavétel körülményeire a laboratórium nincs ráhatással. Ebből következően a vizsgálati eredmények vitás esetek eldöntésére nem használhatók.
Alkalmazott laboratóriumi és referenciamódszerek
A minta előkészítése
A különböző takarmány-alapanyagok és takarmányok vizsgálata során a minta előkészítése előszárítással (70ºC) kezdődik, amelyet a finomra (1 mm-es szemcseméretre) darálás követ. A darált takarmányt egy boroszilikát üvegbe mérjük be, majd a NIR-spektroszkóp színképet készít.
A szervetlen anyagok (nyershamu) meghatározása
A nyershamu-meghatározást (teljes növényből készült szilázsok esetében) tokos kemencében az ÁT Kft. végzi (az Eurofins Agro Samplinq® rendszeréhez tartozó módszerleírás szerint). Minden más termék esetében az Eurofins Agro szolgáltatja a NIR-analízisből származtatott nyershamueredményeket.
Alkalmazott szabványmódszerek
- Érzékszervi vizsgálat: MSZ 6830-1:1983
- Takarmányok vizsgálati mintáinak előkészítése: MSZ ISO 6498:1990 Visszavont
- Takarmányok nedvességtartalmának meghatározása: MSZ ISO 6496:1993 Visszavont. EG guideline L54 2009/152
- Nyershamutartalom: MSZ ISO 5984:1992 Visszavont
- Spektrumkészítés: NEN-EN-ISO 12099
A referencia-adatbázis felépítéséhez használt kémiai módszerek
- Nyersfehérje: NEN-ISO 5983-2 EG guideline L54 2009/152
- Nyersrost: NEN-EN-ISO 6865 EG guideline L54 2009/152
- Nyerszsír: NEN-ISO 6492, EG guideline L54 2009/152
- Nyersrost: NEN-EN-ISO 6865, EG guideline L54 2009/152
- Keményítő: NEN-EN-ISO 15914
- Oldható nyersfehérje: NEN-ISO 5983-2
- Amilázzal kezelt, hamuval korrigált NDF (NDF = aNDFom): NEN-EN-ISO 13906
- Hamuval korrigált ADF (ADF = ADFom): NEN-EN-ISO 13906
- ADL: NEN-EN-ISO 13906
- Összcukor: EG guideline L54 2009/152
- Szerves anyagok emészthetősége 48 órás in vitro inkubációval (OMd48; Tilley–Terry, 1963*)
- Bendőben lebomló NDF (NDFd48 = aNDFomd48): 48 órás inkubáció bendőfolyadékban /pufferoldatban (39ºC), extrakció neutrális detergens (ND) oldattal, szerves anyagok gravimetriás meghatározása, standardizálás 10 in vivo referenciaminta alkalmazásával. NDFd48= (NDF-lebontatlan NDF)/NDF x 100.
* Tilley, J. M. A. – Terry, R. A. (1963): A two-stage technique for the in vitro digestion of forage crops. J. Brit. Grassland Soc. 18:104–111.
Az Eurofins Agro által megadott, NIR-módszerrel meghatározott mérési eredmények és a kémiai módszerekkel mért vizsgálati eredmények közötti összefüggés szorossága (R2 determinációs együtthatója), 2013. július 12-i állapot
Vizsgált/mért jellemző |
Takarmánytípus |
||||||
Kukoricaalapú takarmányok | Fűalapú takarmányok | Szénafélék | Teljes gabonanövényből készült szilázsok | Lucernaalapú takarmányok | Abrakkeverékek, tápok | Abrakfélék | |
Nedvesség |
0,96 |
0,94 | 0,98 | 0,92 | 0,83 | 0,94 |
0,98 |
pH |
0,77 |
0,94 | – | 0,86 | 0,85 | 0,94 | – |
Légszáraz ammónia |
0,72 |
0,9 | – | 0,88 | 0,96 | 0,94 |
– |
Oldható nyersfehérje |
0,88 |
0,92 | – | 0,86 | – | 0,94 |
– |
By-pass keményítő |
0,72 |
– | – | – | – | – |
– |
Nyersfehérje |
0,88 |
0,98 | 0,98 | 0,96 | 0,92 | 0,98 |
1,00 |
Nyersrost |
0,96 |
0,88 | 0,92 | 0,92 | – | 0,96 |
0,83 |
Nyershamu |
0,85 |
– | 0,85 | – | – | – |
0,71 |
Szervesanyag-emészthetőség |
0,86 |
0,88 | 0,94 | 0,86 | 0,77 | 0,86 |
– |
Nyerszsír |
0,76 |
0,76 | 0,81 | 0,83 | 0,71 | 0,81 |
0,96 |
Cukor |
0,92 |
0,96 | 0,94 | 0,85 | 0,92 | 0,96 |
0,81 |
Keményítő |
0,98 |
– | – | 0,96 | – | 0,98 |
0,96 |
NDF |
0,94 |
0,90 | 0,90 | 0,90 | 0,76 | 0,96 |
– |
NDF-emészthetőség |
0,88 |
0,90 | 0,92 | – | – | 0,90 |
– |
ADF |
0,94 |
0,88 | 0,88 | – | 0,83 | 0,96 |
– |
ADL |
0,71 |
0,79 | 0,81 | – | 0,83 | 0,92 |
– |
Tömegtakarmányok és teljes értékű nedves takarmánykeverékek (TMR) egyes fizikai paramétereinek vizsgálata (az ÁT Kft. mérése)
Vizsgált/mért jellemző |
Mértékegység |
Vizsgálat típusa |
Vizsgálati/mérési módszer forrása |
peNDF (physically efficient NDF – fizikailag hatékony NDF) |
g/kg sza. |
Gravimetriás mérés |
Mertens, D. R. (1997): Creating a System for Meeting the Fiber Requirements of Dairy Cows. J. Dairy Sci. 80:1463–1481. |
CSPS (corn silage processing score – kukoricaszilázs szemroppantottsági %-a) |
% |
Gravimetriás mérés |
Mertens, D. R. (2002): Determination of Starch in Large Particles. Ro-Tap Shaker Method. US Dairy Forage Research Center. Madison. Ferreira, G. – Mertens, D. R. (2005): Chemical and Physical Characteristics of Corn Silages and Their Effects on in Vitro Disappearance. J. Dairy Sci. 88:4414–4425. |
Számítások módszere és referencialistája
Az ÁT Kft. által végzett számítások
Rövidítés/ megnevezés |
Vizsgált/mért jellemző | Mértékegység | Számítási módszer/egyenlet/képlet vagy hivatkozás |
DE | Emészthető energia | MJ/kg sza. | Magyar Takarmánykódex, 2004 II. 1.3. |
NEm | Életfenntartó nettó energia | MJ/kg sza. | Magyar Takarmánykódex, 2004 II. 1.3. |
NEg | Testsúlygyarapodási nettó energia | MJ/kg sza. | Magyar Takarmánykódex, 2004 II. 1.3. |
NEl | Laktációs nettó energia | MJ/kg sza. | Magyar Takarmánykódex, 2004 II. 1.3. |
MFE | Energiafüggő metabolizálható fehérje | g/kg sza. | Magyar Takarmánykódex, 2004 II. 1.3. |
MFN | Nitrogénfüggő metabolizálható fehérje | g/kg sza. | Magyar Takarmánykódex, 2004 II. 1.3. |
UDP | Védett (by-pass) fehérje | g/kg sza. | Magyar Takarmánykódex, 2004 II. 1.3. |
FOM | Fermentálható szerves anyag | g/kg sza. | Magyar Takarmánykódex, 2004 II. 1.3. |
NMKA | Nitrogénmentes kivonható anyag | g/kg sza. | NMKA = 100 – nyersfehérje – nyerszsír – nyersrost – nyershamu (Magyar Takarmánykódex, 2004) |
NFC | Nem rostjellegű szénhidrát | g/kg sza. | NFC = 100 – nyersfehérje – nyerszsír – NDF – nyershamu |
Hemicellulóz | – | g/kg sza. | Hemicellulóz = NDF – ADF |
Cellulóz | – | g/kg sza. | Cellulóz=ADF – ADL |
dNDF48 = daNDFomd48 | Bendőben lebomló rost (NDF amilázzal kezelt és hamuval korrigált) | g/kg sza. | dNDF48 = daNDFomd48 = aNDFom (NDF) * NDFd48/100 |
Tejsav/ecetsav arány | – | – | Tejsav/ecetsav arány = tejsav (g/kg sza.)/ecetsav (g/kg sza.) |
Az Eurofins Agro által végzett számítások
Rövidítés/ megnevezés |
Vizsgált/mért jellemző | Mértékegység | Számítási módszer/egyenlet/képlet vagy hivatkozás |
Emészthető fehérje | – | g/kg sza. | • Emészthető fehérje = összfehérje * 1,11 * (%BRE/100) * (%DVBE/100) • %DVBE = 100 * [%BRE – 100 * {(12 – 0,07 * D)/összefehérje}] / %BRE • %BRE = 29,5 – 0,09 * összefehérje + 0,04 * D + 0,03 * sza. |
Nem oldható nyersfehérje | – | g/kg sza. | A nyersfehérje- és az oldhatónyersfehérje-tartalomból számolva. |
DOM (BLGG) | Emészthető szerves anyag | g/kg sza. | A szervesanyag-emészthetőség (OMd) és a nyershamutartalomból számolva. • DOM= (szárazanyag-nyershamu g/kg sza.) * OMd (%)/100 |
NEl (BLGG) | Laktációs nettó energia | MJ/kg sza. | • ME = 13,99 – 0,01193 * nyersrost + 0,00393 * nyersfehérje – 0,01177 * hamu • NEL = (0,48 + 10,37 * ME/[1000 – hamu]) * ME |
ME (BLGG) | Metabolizálható energia | MJ/kg sza. | • ME = 14,94 * VOSNL + 18,98 * nyerszsír – 1,478 * nyersrost – 0,97 * összcukor • VOSNL = DOM%/100 * (1000 – hamu) |
NEl-VC (BLGG) | Laktációs nettó energia | MJ/kg sza. | • NELvc = 0,6 * (1 + 0,004 * [q – 57]) * ME • q – vc = ME/GE * 100 • ME = 0,0312 *em. nyerszsír + 0,0136 * em. nyersrost + 0,0147 * (VOSNL – em. nyerszsír – em. nyersrost) + 0,00234 * nyersfehérje • VOSNL = DOM%/100 * (1000 – hamu) • GE = 0,0239 * nyersfehérje + 0,0398 * nyerszsír + 0,0201 * nyersrost + 0,0175 *szénhidrátok • Szénhidrátok = 1000 – hamu – nyersfehérje – nyersrost – nyerszsír |
FOM (BLGG) | Fermentálható szerves anyag | g/kg sza. | • FOM = VOSNL – nyerszsír – (nyersfehérje * %BRE/100) – 0,5 * (170 – 0,3 * sza. + 2 * NH3-frakció) • %BRE = 29,5 – 0,09 * nyersfehérje + 0,04 * D + 0,03 * sza. • VOSNL = DOM%/100 * (1000 – hamu) |
Kémiai takarmányanalitika
2023. május 22-től a kémiai laboratórium szolgáltatását határozatlan időre felfüggesztjük. Korlátozott számban vállalunk minta koordinációt együttműködve a társ kémiai laborokkal.
Pályázati felhívás az „Év tömegtakarmánya” díjra
Keressük az év tömegtakarmányait!
ORSZÁGOS FELHÍVÁS
A gazdaságos tejtermelés szolgálatába állított minőségi takarmányozás iránti tiszteletünk jeleként alapítottuk meg az „Év tömegtakarmánya” díjat 2015 márciusában. A díj célja, hogy elismerjük azoknak a kollégáknak az erőfeszítéseit, akik kiváló minőségű tömegtakarmányt tudtak az adott évben előállítani.
Az „Év tömegtakarmánya” díj kiterjesztése az egész országra
Az ÁT Kft. a jövőben is szeretné kiosztani az „Év tömegtakarmánya” díjat. A felhívást az egész országra kiterjesztjük, hogy ne csak az ÁT Kft. laboratóriumába érkezett minták vehessenek részt az értékelésben. Garantáljuk a verseny objektivitását, és biztosítjuk a jelölt szilázsok reprezentatív mintavételét, valamint a jelölt tételek teljes körű, díjmentes, egységes módszer szerinti vizsgálatát.
Keressük az ország legjobb tömegtakarmányait az alábbi kategóriákban:
KATEGÓRIA |
|
A tartósított tömegtakarmányok értékmérő tulajdonságai
A díjazás alapját az ÁT Kft. Takarmányanalitikai Laboratóriumába érkező minták vizsgálati eredményei képezik. Az adatok szűrése meglehetősen szigorú feltételek alapján történik.
Milyen takarmány vehet részt a versenyben, és hogyan?
- A versenyben minden tömegtakarmány részt vesz, amely rendelkezik az ÁT Kft. Takarmányanalitikai Laboratóriumának vizsgálati eredményével, és a betárolt mennyisége eléri a kívánt volument. További feltétel, hogy a minta vizsgálatának körülményeit az ÁT Kft. vizsgálati jegyzőkönyve az egységes laboratóriumi módszer biztosítása és az összehasonlíthatóság érdekében rögzítse. Minimumtételek:
- minimum 1 000 t kukoricaszilázs falközi silóban betárolva vagy
- minimum 20 ha egybefüggő földterületről származó lucerna-, fű-, gabona- vagy keverékszilázs bármilyen silótípusban: falközi silóban, fóliatömlőben vagy bálaszilázsként/-szenázsként betárolva.
- Ezen kívül bárki jelölhet kiváló tömegtakarmányt, ha fel tud mutatni más laboratóriumból származó előzetes vizsgálati eredményt (szálastakarmányok esetében legalább a szárazanyag-, nyersfehérje- és nyersrosttartalomra, kukoricaszilázsoknál e paraméterek mellett még a mért keményítőtartalomra is). Saját termesztésű takarmány, illetve egy telepről több tétel is jelölhető. Új, még nem bontott szilázs/szenázs is szerepelhet a versenyben, ha van előzetes eredménye. Amennyiben a minta eredményei valóban kiválóak, akkor az ÁT Kft. Takarmányanalitikai Laboratóriuma felveszi a teleppel a kapcsolatot, hogy a takarmánytételt megmintázza, és elvégezze a laboratóriumi vizsgálatot. Ezzel hitelesíti a szilázst/szenázst/szénát, továbbá biztosítja az egységes vizsgálati módszert. Annak érdekében, hogy a tétel ne fogyjon el, kérjük, időben adják le a jelölést (a bejelentéstől számítva 10 napon belül tudjuk megmintázni)! A reprezentatív mintából a Profi csomag vizsgálata történik, melyet kukoricaszilázs esetében kiegészítünk a CSPS- (szemroppantottsági) adattal. A kiszállási, mintavételi és vizsgálati költségeket az ÁT Kft. állja.
- A jelölés határideje szálas tömegtakarmányokra (lucerna-, fű-, gabona- és keverékszilázsok): tárgyév május 1-je – következő év január 15-e.
- A jelölés határideje kukoricaszilázsra: tárgyév szeptember 1-je – következő év május 15-e.
- Amennyiben egy takarmánytípusból nincs elegendő mintaszám (minimum 50 db/évjárat), vagy a legjobbak sem érik el a jó minősítést, úgy az adott évben a kategóriában nem hirdetünk győztest.
- A nagy mintaszámú tömegtakarmányok esetében megosztott első díj kivételes esetekben lehetséges, de arra törekszünk, hogy egy típusból az adott évben kizárólag egy díjazott legyen. Ezzel szeretnénk a díj rangját és elismertségét fenntartani.
Az értékelés módja
Az ÁT Kft. által vizsgált minták eredményeinek értékelését az ÁT Kft. laboratóriumigazgatója végzi. Az eredményhirdetés előtt az eredmények titkosak. A jelölt telepeket/tételeket, a teljes mintaszámot, a legkiválóbb takarmányok tulajdonosait és a díjazott takarmányok eredeti vizsgálati eredményeit az eredményhirdetést követően az ÁT Kft. teszi közzé hírlevelében.
Eredményhirdetés: lucerna-, fű-, gabona- és keverékszilázsok esetében a betakarítást követő év februárja-márciusa, kukoricaszilázsok esetében a következő év júniusa.
Konferenciakötetek
Adatfeldolgozás, adatszolgáltatás
Adatfeldolgozás
Ismertető
“A” típusú termelésellenőrzés során a termelésellenőrök által a telepeken kézi számítógépen rögzített, “C” típusú termelésellenőrzés során pedig évente kétszer a termelésellenőrök által a telepeken kézi számítógépen és 10 alkalommal a tenyésztők által papíron rögzített tenyésztési és termelési adatok érkeznek elektronikus vagy postai úton az ÁT Kft.-hez adatfeldolgozásra.
Az adatokat egy SQL alapokon nyugvó, integrált rendszerű, grafikus felületű programmal dolgozzuk fel 2009. január 1-je óta. Ezáltal közös adatbázisba kerül az akkreditált Tejvizsgáló Laboratóriumunk és az adatfeldolgozás összes teljesítményvizsgálati adata, amelyből kimutatásokat, feldolgozásokat, létszám-, tenyésztési, termelési és egyéb listákat készíthetünk mind a telepek, mind a saját használatunkra. A honlapunkat is a programból végrehajtható lekérdezések és előállítható állományok segítségével frissítjük.
Az adatbázisunkban nyilvántartott tejelő szarvasmarhákhoz tartozó, telepekről beküldött termelési adatokat vonalkód segítségével azonosítjuk a Tejvizsgáló Laboratóriumból érkező eredményekkel. Az így keletkezett adatállományokat – szerződéseink értelmében – a kéréseiknek megfelelően továbbítjuk a telepek számára, akár a telepirányító programjukhoz (TALP- vagy egyéb telepirányító rendszerhez) igazítva, beolvasható fájlformátumban, akár listában, elektronikus formában (e-mailben vagy – regisztrált tenyészetek esetén – a honlapunkról letölthető módon).
Az adatgyűjtési és feldolgozási tevékenységünk eredményének egyik fontos kapcsolódási pontja a NÉBIH által üzemeltetett Központi Adatbázis (Tejtermelési Alrendszer [TTER], Termékenyítési Rendszer [TER], Egységes Nyilvántartási és Azonosítási Rendszer [ENAR] stb.), amelybe adatokat küldünk.
Elérhetőség
Állattenyésztési Teljesítményvizsgáló Kft.
Adatfeldolgozás
2100 Gödöllő, Dózsa György út 58.
E-mail: info@atkft.hu
Kollégáink
Miskei Viktória
adatfeldolgozási csoportvezető
Telefon: +36 20 464-0190
E-mail: miskei.viktoria@atkft.hu
Juhosné Kovács Judit kiemelt adatfeldolgozó (Baranya, Csongrád, Nógrád, Tolna és Zala vármegye)
E-mail: info@atkft.hu
Miskoffné Sánta Zsuzsanna adatfeldolgozó (Hajdú-Bihar, Pest, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Veszprém vármegye)
Udvarnoki Éva adatfeldolgozó (Békés, Győr-Moson-Sopron, Somogy és Vas vármegye)
Ujvári Lászlóné adatfeldolgozó (Bács-Kiskun, Borsod-Abaúj-Zemplén, Fejér, Heves, Komárom-Esztergom és Jász-Nagykun Szolnok vármegye)
TALP telepirányító rendszer
TALP telepirányító rendszer
Ismertető
Napjainkban a tejtermelő tehenészeti telepek irányításának alapfeltétele, hogy az állomány naprakész nyilvántartását hatékony számítógépes programmal végezzék, és iIy módon a tenyésztési, termelési és állategészségügyi adatok könnyen áttekinthetők, gyorsan kezelhetők legyenek.
A napi termelésirányítási munkában (csoportosítások, inszeminálások, beteg egyedek kezelése stb.) fontos, hogy a telepi szakemberek az információkat egyszerűen és gyorsan megjeleníthessék számítógépeiken. A TALP telepirányító rendszerrel elemzések, kimutatások készíthetők az egyedek életteljesítményéről, melyek segítik a tenyésztési munkát és a megalapozott döntéshozatalt.
A TALP program Win7 és Win10 (kivétel Home verzió) környezetben telepíthető, minimális rendszerkövetelményei: 2GB RAM memória, 2GB szabad tárkapacitás a merevlemezen és USB port. Menürendszere könnyen áttekinthető és megtanulható. Külön menücsoportokban találhatók az adatbeviteli, a lekérdezési (listakészítés), az adatkapcsolati és a technikai beállítási feladatok elvégzését biztosító funkciók.
A program lehetőséget kínál egy adott állat összes adatának képernyőn való megtekintésére és szükség esetén a korábbi adatok módosítására. Modulokból épül fel, melyek közül igény szerint választhat a felhasználó. Az alábbiak nyilvántartására és karbantartására alkalmas:
- az állomány törzsadatai (azonosító, születési idő, ivar, apa, anya, kikerülés stb.),
- bikák törzsadatai,
- tenyésztési adatok (termékenyítések, vemhességek, ellések stb.),
- termelési adatok (termelt tej mennyisége, zsír- és fehérje-tartalma, szomatikus sejtszáma, karbamidtartalma stb.),
- termelési (takarmányozási) csoportok kialakítására szolgáló, áttekintő, paraméterezhető táblázatok,
- állattegészségügyi (egyedi és csoportos kezelésekkel, egyéb beavatkozásokkal, tbc-vizsgálatokkal kapcsolatos) adatok,
- tőgyegészségügyi modul (szomatikus sejtszámvizsgálati adatokon alapuló szűrőlista, mastitest- és bakteriológiai vizsgálatok eredményei, okszerű kezelésekre vonatkozó adatok),
- gyógyszernyilvántartás (gyógyszertörzsadatok, gyógyszerparaméterek és -készletek, élelmezés-egészségügyi várakozási idők figyelése stb.),
- ENAR-modul (füljelző-készletnyilvántartás, marhalevéladatok, ENAR-bejelentések, ENAR-leltár stb.),
- termékenyítőanyag-nyilvántartás (spermakészletek, adagok, termelési számok stb.),
- napi, havi, éves állományváltozások (korcsoportok kialakítása, korosbítások stb.),
- takarmányozási napló készítése, vezetése (takarmánytörzsadatok, -paraméterek, -készletek),
- tehenek egyedi értéknyilvántartása (tenyésztésbe állításkori érték, értékcsökkenési futamidő, maradványérték, egyedi érték adott időpontban stb.),
- tejházi nyilvántartások (termelt tej fejésenként, naponta, dekádonként, havonta, tejfelhasználás és -értékesítés),
- adatkapcsolatok (termelésellenőrzés adatainak közvetlen átvétele az ellenőrző fejések után, laboratóriumi adatok elektronikus átvétele, TALP-ot használó telepek közötti teljes körű adatátadás, tenyésztőszervezetek adatai [küllemi bírálati adatok, tenyészértékek], fejőrendszerekkel kölcsönös adatkapcsolat [Al Pro, Boumatic]),
- származáselemzések (származási adatok értékelése, beltenyésztési együttható számítása, adatok leválogatása és átadása párosítási tervkészítő programoknak, párosítási adatok átvétele).
A TALP a felhasználó igényeihez igazodva többféle lehetőséget biztosít az adatbázisban tárolt adatok lekérdezésére. Az adatok a Lekérdezések menü alatt a következő fő csoportosításban kereshetők:
- tenyésztési adatok (16),
- termelési adatok (24)
- termelésicsoport-listák (2),
- állatorvosi kezelések (6)
- szaporodásbiológiai értékelések (19),
- laktációs listák (3),
- napi teendők listái (5).
Az egyes csoportokon belül választható listák (megadott adatkörben) egyedileg is paraméterezhetők, azaz a szűrések és a rendezési szempontok tetszés szerint beállíthatók. A témakörönként választható listák mellett saját listák is készíthetők, melyek esetén a felhasználó dönti el, hogy mely adatok, milyen sorrendben és szűrési feltételek szerint kerüljenek listázásra, mi legyen a lista neve stb. Ezek a szabadon összeállítható listák igény esetén elmenthetők és a későbbiekben bármikor indíthatók.
Az ÁT Kft. által közel két évtizede elektronikusan gyűjtött tenyésztési és termelési adatokat egy központi adatbázis tárolja. Ebből igény szerint az adott telepnek akár az utolsó havi ellenőrző fejés napjáig felvett összes tenyésztési és termelési adata leválogatható, majd ez a telepi adatbázis a TALP-programmal egyszerűen és gyorsan betölthető a gazdaság számítógépére. Így a telepi szakemberek az aktuális adatokkal feltöltve kezdhetik meg a TALP használatát, készíthetnek kimutatásokat, és bővített tartalommal folytathatják az adatok rögzítését.
A TALP-programot folyamatosan fejlesztjük, figyelembe véve a szakemberek javaslatait, a jogszabályok módosításából következő változásokat, valamint a tenyésztési és a tartástechnológiai fejlesztések során felmerülő igényeket. A program használatához teljes körű támogatást biztosítunk minden partnerünknek. Országos hálózatunkban dolgozó munkatársaink helyszíni tanácsadást nyújtanak, rendszeresen mentik a telepi adatbázisokat, és telepítik az újabb fejlesztéseket a partnereink számítógépeire.
A TALP előnyei:
- központi adatbázisból feltölthető indulóadatok,
- egyszerű, áttekinthető kezelőfelület,
- teljesítményvizsgáló szervezettel kompatibilis adatkapcsolat,
- rendszeres adatbázismentés, az adatok gyors és biztonságos visszaállíthatósága,
- lekérdezési lehetőségek gazdag választéka (fix és szabadon összeállítható listák),
- lekérdezések közvetlen átalakítása, exportálása PDF vagy Excel formátumba.
Füljelzőgyártás
Szarvasmarhák ENAR-füljelzőjének gyártása és forgalmazása
Ismertető
Cégünk 2010 óta gyárt füljelzőket különféle választható típusokban. Tizenkét év tapasztalatának birtokában megrendelőink kívánságait maximálisan igyekszünk teljesíteni. Szolgáltatásunkat a kiváló minőség mellett gyorsaság, pontosság és rugalmasság jellemzi. Erre bizonyítékul szolgál megrendelőink bizalma és számuk folyamatos emelkedése.
Amennyiben az Önök gazdasága önálló tenyészetként működik, közvetlenül a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivataltól (NÉBIH) rendelhetnek füljegyzőt az Egységes Nyilvántartási és Azonosítási Rendszeren (ENAR) keresztül: https://portal.nebih.gov.hu/enar
A kitöltött igénylőlapokat a következő címre kell postázni: NÉBIH-ENAR, 1537 Budapest, Pf. 397.
A beküldött, NÉBIH által rögzített igényléseket részlegünk hetente, elektronikus formában kapja meg. Pótlások esetén 5, normál, első behelyezésű füljelzők esetén
10 munkanapon belül postázzuk a legyártott tételeket (tapasztalataink alapján a valós átfutási idő a garantált időtartam fele).
Nem önálló tenyészetek számára füljelzőket az ENAR-felelős állatorvosok igényelhetnek.
A megrendelés menetéről és a határidőkről részletesebben a Megrendelés menüpont alatt olvashatnak. Amennyiben további kérdéseik lennének,
a következő telefonszámon állunk rendelkezésükre: +36 20 464-0022.
Megrendelés
A füljelzők típusai
Az ÁT Kft. a következő, NÉBIH által elfogadott füljelzőket gyártja és forgalmazza:
1. Zee Tags új-zélandi gyártmányú sárga füljelző,
2. Zee Tags új-zélandi gyártmányú fehér füljelző,
3. Zee Tags 2 új-zélandi gyártmányú sárga füljelző,
4. Zee Tags 2 új-zélandi gyártmányú fehér füljelző,
5. Demaplast olasz gyártmányú sárga füljelző.
Mind az öt típust kis és nagy méretben is el tudjuk készíteni.
A rendelés menete
Az első jelölésre szolgáló füljelzők és a füljelzők pótlása a 2035-ös, illetve a 2036-os igénylőlapok kitöltésével rendelhetők meg. A nyomtatványok a https://portal.nebih.gov.hu/enar honlapról tölthetők le.
A kitöltött igénylőlapokat postai úton kell elküldeni a NÉBIH címére: NÉBIH-ENAR, 1537 Budapest, Pf. 397.
Felhívjuk figyelmüket, hogy a NÉBIH nem fogadja el azokat a megrendeléseket, amelyek nem levélben érkeznek, illetve a következő típushibákat tartalmazzák:
– A megrendelő körzetkódjához vagy önálló ENAR-tenyészetkódjához nem a körzetkódhoz tartozó megrendelő vagy (önálló tenyészet esetén) a tenyészet nevét írták, hanem az üzemi kapcsolattartóét.
– A koordinátor azonosítójaként nem a megyei koordinátor azonosítója szerepel, hanem az üzemi kapcsolattartóé (koordinátoré).
– A megrendelt füljelzők, segédeszközök gyártmánykódjánál nem tüntették fel a gyártmány pontos megnevezését, helyette rövidítve, esetleg a színt lehagyva küldték be a megrendelést.
Füljelzőgyártó műhelyünk a gödöllői központunk épületében működik, amelyben 2 db, a prágai székhelyű MediCom cég által gyártott és forgalmazott lézergravírozó berendezéssel végezzük a füljelző levelek írását.
A NÉBIH-hel kötött megállapodásunk alapján heti ütemezésben, szerdai napokon kapjuk meg az általuk feldolgozott megrendelésállományokat, melyek beolvasása után az e célra kifejlesztett szoftver segítségével kezdjük meg a gyártást.
A szarvasmarhák jelölésére használható füljelző gyártmányok és azok forgalmazóinak listája letölthető << ITT >>
Határidők
A szokványos módon megrendelt füljelzők szállítását a következő határidőkkel vállaljuk:
– normál (első jelölésre szolgáló) füljelzők postára adása a megrendelés beérkezésétől számított
10 munkanapon belül,
– pótlások postára adása a megrendelés beérkezésétől számított 5 munkanapon belül,
– behelyező fogó és tű postára adása a szokványos megrendelésekkel egyidejűleg.
Hosszú távú együttműködés
A jelenlegi és a leendő partnereink igényeinek minél magasabb szintű kielégítése, illetve a hosszú távú együttműködés reményében egy füljelzők és segédeszközök gyártására, szállítására vonatkozó szolgáltatási szerződést dolgoztunk ki a szarvasmarhatartók számára. E szerződés értelmében az alábbi kedvezményeket nyújtjuk megrendelőinknek:
– Az első megrendeléskor 1 db behelyező fogót és 1 db póttűt biztosítunk térítésmentesen, ha vállalják, hogy kizárólag tőlünk rendelik meg a szarvasmarha-állományuk füljelzőit (új jelölések és pótlások) a szerződéskötést követő legalább 1 évig.
– Az általunk szállított és szakszerűen behelyezett Zee Tags gyártmányú füljelzőkre garanciát vállalunk: amennyiben az 1 év alatt elvégzett új jelölések számához viszonyítva a kihullások mértéke a következő
12 hónapban meghaladja a 10%-ot, a 10% feletti kihullásokat térítésmentesen gyártjuk le és szállítjuk ki megrendelőink részére.
Szaporítóanyag-forgalmazás
Szarvasmarha-szaporítóanyag forgalmazása
Ismertető
Társaságunk, az ÁT Kft. a megalakulása óta elkötelezett az iránt, hogy partnereit minél színvonalasabb és többrétűbb szolgáltatással segítse tenyésztői munkájukban. Ennek érdekében 2010 második felében tárgyalásokat kezdtünk a hazai mesterséges termékenyítő állomásokkal, majd ennek eredményeképpen megállapodást kötöttünk a Bos-Genetic Kft.-vel és az OMT Zrt.-vel az alábbi preambulum szellemében:
„A tenyésztőszervezetek nemzeti tenyésztési programjának támogatása és védelme, a magyar tenyésztők érdekeinek figyelembevétele, a termelésellenőrzési tevékenység visszaszorulásának mérséklése, valamint szolgáltatási díjtételének alacsonyan tartása érdekében együttműködő felek elhatározzák, hogy a hazai minősítésű bikák szaporító anyagának magyarországi piaci részesedését az Európában szokásos mérték irányába kívánják elmozdítani.”
Meggyőződésünk, hogy a Magyarországon ivadékvizsgált bikák tenyészértékének sokkal nagyobb a hagyományos értelemben vett megbízhatósága, mint a más országokból származó bikák külföldön számított tenyészértékének, mivel a szarvasmarha-tenyésztésben is működik a sokat emlegetett genotípus-környezet interakció.
Bikakínálatunk meglehetősen sokszínű. Ez igaz az állatok származására és tenyészértékére egyaránt. Ajánlatunkban megtalálhatók a világon jelenleg legnépszerűbb és sokat használt vonalak, de az ősi sorokban néhány ritka apa is fellelhető. Az általunk forgalmazott bikák között minden fontos tulajdonságot tekintve vannak élbolyba tartozók.
Az optimális bikahasználathoz segítséget nyújthat a párosítási programunk, amely a tenyésztők által meghatározott tenyészcél alapján készít egyedi párosítási tervet, elkerülve a rokontenyésztést. Az ajánlatunkban szereplő bikákon kívül a program segítségével természetesen más bikákat is képesek vagyunk párosítani.
A szaporítóanyag-kínálatunkkal vagy a párosítási tervvel kapcsolatban felmerülő kérdéseikkel kérjük, keressék kollégáinkat!
Párosítási terv
A tenyésztői munka legfontosabb feladatai közé tartozik a nőivarú állomány szelekciója, az apaállatok kiválasztása, majd ezek megfelelő párosítása.
A mai holstein-fríz állományokban a genetikai előrehaladást célzó, klasszikus szelekcióra csak kismértékben van lehetőség. A megfelelő tenyészbikák kiválasztása sem mindig egyszerű. Rendelkezésre áll szaporítóanyag a világ minden fejlett holstein-fríz tenyésztéssel rendelkező országának, így hazánk legjobb bikáitól is. A bikák kiválasztásának szempontjai sokfélék lehetnek, mivel tehénállományonként különböző tenyészcélokat kell figyelembe venni. Nehezíti a kérdést, hogy míg a Magyarországon tesztelt bikák esetében nagy biztonsággal tudjuk, hogy a leírt tenyészértékektől mit várhatunk, addig a miénktől eltérő környezetből származó, külföldi tenyészbikák más-más bázisra számolt tenyészértékadatokkal szerepelnek az importőrök katalógusaiban. A hibákkal terhelt tenyészérték-átszámítási lehetőségek miatt a tenyésztő csak a tapasztalataira, a vonalak és a különböző kombinációk ismeretére támaszkodhat.
A párosítások megtervezése egy izgalmas, nagy „játék”, amelynek eredménye csak évek múlva lesz látható. Minden egyedhez meg kell találni a legoptimálisabb bikát úgy, hogy közben a használt bikák száma még kezelhető nagyságrendű maradjon. Az ÁT Kft. abban szeretne és tud segíteni tenyésztőpartnereinek, hogy a tehén- és üszőállományuk széles körű elemzésével lehetőséget kínál a bikaválasztás szempontjainak meghatározására és a párosítási terv elkészítésére.
Az országban sok szaporítóanyag-forgalmazó ajánl párosításiterv-készítést a tenyésztők számára. Mi igény esetén nemcsak a tervet készítjük el, de a számítógépes párosító programot is átadjuk partnereinknek, akik így maguk is készíthetnek párosítási terveket.
Az ÁT Kft. kínálta program a NÉBIH által üzemeltetett Szarvasmarha Információs Rendszer adatbázisából származó adatokkal dolgozik, és az összes lajstromszámos holstein-fríz bika pedigré- és aktuális tenyészérték-információit, valamint a tenyészet tehén- és üszőállományának fenotípusos termelési és küllemi, tenyészérték-, valamint származási adatait tartalmazza. Természetesen az egyedek adatai folyamatosan frissíthetők.
A programunk különféle elemzéseket is lehetővé tesz. A pedigréelemzés alapján meghatározható, hogy egy-egy bikának a tenyészetben hány lánya, illetve unokája van, de az is, hogy összesen hány bika szerepel apaként. Minél több az apák száma, annál indokoltabb a számítógépes rendszerünk igénybevétele a beltenyésztés elkerülése érdekében.
Az általunk kínált program egyrészt kiszámítja a különböző tulajdonságokra vonatkozó üzemi átlagokat, szórásértékeket, és megadja a tulajdonságokhoz tartozó országos átlagokat, másrészt képes a fenotípusos termelési és küllemi, illetve a tenyészértékadatokat az állomány eloszlási görbéje alapján értékelni. A görbe „talpának” szélessége segít meghatározni, hogy az adott tulajdonságot tekintve mennyire szórt vagy homogén az állomány. Természetesen azt már mindenki maga dönti el, hogy számára egy-egy tulajdonságban mennyire fontos a homogenitás.
A tulajdonságok elemzéséből levonható következtetések segítenek a következő időszak tenyészcéljainak kijelölésében és az azoknak megfelelő bikák kiválasztásában.
Az ÁT Kft. párosítási programjának elvi alapját a hasonló tulajdonságú nőivarú egyedek csoportba sorolása jelenti. A tenyésztő a számára fontos tulajdonság(ok) alapján alakíthat ki csoportokat. Ez történhet bármely fenotípusos termelési és küllemi mutató, tenyészérték, esetleg az apa lajstromszáma vagy ezek kombinációja szerint. Például 1. csoport: egyedeire jellemző, hogy átlag alatti a tej kg tenyészértékük és a tőgyindexük. Természetesen a csoportba soroláskor figyelembe vett feltételek számának határt szab a racionalitás. Az az egyed, amely már bekerült az egyik csoportba, nem sorolható be egy másikba. Ezért fontos már a folyamat elején meghatározni a tulajdonságok prioritási sorrendjét.
Párosításkor a tenyészértékük alapján használni kívánt bikák a tenyésztő elképzeléseinek megfelelően rendelhetők a kialakított nőivarú csoportokhoz. (Így például a fenti 1. csoporthoz olyan bikák kerülhetnek, amelyek a tej kg-ot és a tőgyindexet tekintve kedvező tenyészértékűek). Egy nőivarú csoporthoz célszerű legalább két bikát kijelölni annak érdekében, hogy a rokonság elkerülhető legyen, azaz minden egyedhez párosíthasson bikát a program. Ha azt csak rokonnal tudná megoldani, úgy a kérdéses nőivarú egyedet egy hibalistán jeleníti meg.
Tapasztalataink szerint négy, öt csoport kialakítása a legcélszerűbb.
Természetesen a program külföldi származású bikák kiválasztása esetén is működik.
A tervkészítés végeredményeként kapott listán növekvő sorrendben szerepel az összes párosított üsző és tehén fülszáma, mellettük pedig a párosított bika lajstromszáma. A csoportok emellett külön is listázhatók a csoportképzés kritériumainak feltüntetésével. (A program bikánként megadja a hozzájuk párosított egyedeket, azok darabszámát stb.). Bizonyos esetekben pedig láthatók a tehenek, üszők jövendőbeli utódainak elméleti várható tenyészértéke is.
Ha a párosítási terv felkeltette érdeklődésüket, szívesen válaszolunk kérdéseikre!
Kollégáink
Somos Zoltán tenyésztési igazgató
Telefon: +36 20 401-5936
E-mail: somos.zoltan@atkft.hu
Bács-Kiskun, Békés, Csongrád-Csanád, Hajdú-Bihar megye
Laurincz Zoltán régióigazgató
Telefon: +36 66 247-040, +36 20 464-0113
E-mail: laurincz.zoltan@atkft.hu
Ormós László csoportvezető
Telefon: +36 20 464-0159
E-mail: ormos.laszlo@atkft.hu
Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád, Komárom-Esztergom, Pest megye
Szepesi József régióigazgató
Telefon: +36 20 384-7079
E-mail: szepesi.jozsef@atkft.hu
Orosz György csoportvezető
Telefon: +36 20 464-0178
E-mail: orosz.gyorgy@atkft.hu
Pauló Tamás csoportvezető
Telefon: +36 20 916-9133
E-mail: paulo.tamas@atkft.hu
Győr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém, Baranya, Fejér, Somogy, Tolna, Zala megye
Karácsony László régióigazgató
Telefon: +36 96 514-772, +36 20 464-0101
E-mail: karacsony.laszlo@atkft.hu
Schönhardt János csoportvezető
Telefon: +36 20 464-0045
E-mail: schonhardt.janos@atkft.hu
Állategészségügyi állományértékelő rendszer
Tőgyegészségügyi állománymonitoring-program
Tőgyegészségügyi állománymonitoring-program
A korábbi szomatikus jelentéseinket továbbfejlesztve, 2018-ban bevezettük új tőgyegészségügyi állománymonitoring-programunkat. Ennek segítségével az állomány tőgyegészségügyi helyzete objektíven értékelhető, az emelkedett szomatikus sejtszám (somatic cell count, SCC) oka könnyen azonosítható, az SCC alakulásának tendenciája előre jelezhető, illetve felderíthetők azok az egyedek, amelyek tőgyegészségügyi állapota nagy valószínűséggel romlani fog, de jelenleg még szubklinikai stádiumban vannak.
Programunk a következő négy jelentést állítja elő:
- SCC laktációnkénti megoszlása
- Az állomány átlagos LS- (linear score – lineáris pontszám) értéke jó visszajelzést ad az állatok tőgyegészségügyi állapotáról.
- A laktációs szám és a laktációs napok megoszlása, valamint az ezeken alapuló állományértékelés új/krónikus masztitiszfertőzött egyedek szerint hasznos információ a fertőzések eredetének felderítésében és a várható tendencia meghatározásában.
- tejtermelés-kiesés (-veszteség) lineáris SCC-értékelés alapján
- Az LS jó indikátora a megemelkedett SCC miatt bekövetkező tejveszteségnek.
- szárazra állítási program értékelése a frissfejős tehenek SCC-értéke alapján
- Az új/krónikus fertőzött, valamint a gyógyult egyedek számának ismeretében a szárazra állítási program hatékonysága objektíven értékelhető. Az aktuális hónap eredményei összevethetők az előző 6 hónap eredményeivel.
- tőgyegészségügyi szempontból vizsgálandó tehenek listája
- standard magas SCC-t mutató tehenek listája (LS 7–9)
E tehenek jelentős mértékben hozzájárulnak ahhoz, hogy a telepi elegytej szomatikus sejtszáma megemelkedjen. - frissfejős krónikus masztitiszes tehenek listája (FK)
Ezeknek a teheneknek mind az ellés utáni első befejéskor, mind pedig a szárazra állítás előtti utolsó befejéskor vett tejmintája a fertőzött kategóriába tartozik. Esetükben felül kell vizsgálni a telep szárazra állítási stratégiáját. - tejbeltartalom alapján tőgybeteggyanús tehenek listája (ÁT)
Ezen az ún. „maradéklistán” szereplő egyedek nagy valószínűséggel még a szubklinikai tőgygyulladás állapotában vannak: a humorális immunrendszerük már beindult, de a tejük szomatikus sejtszáma még nem emelkedett meg. Jól használható e lista azokon a telepeken, ahol valamilyen (pl. Staphylococcusaureus vagy Prototheca sp.) mentesítési programot hajtanak végre. A tej beltartalmi értékein (laktoferrin-, kazein- és tejcukortartalom, szomatikus sejtszám, elektromos vezetőképesség stb.) alapuló, saját fejlesztésű algoritmusunk több mint egyéves kutatómunka eredménye.
- standard magas SCC-t mutató tehenek listája (LS 7–9)
Kollégáink
Telefon: +36 20 230-5013
E-mail: degen.laszlo@atkft.hu
Telefon: +36 20 464-0147
E-mail: monostori.attila@atkft.hu
Ketóziskockázat-elemző monitoringprogram
Ketóziskockázat-elemző monitoringprogram
Monitoringrendszereink egymásra épülő és egymást kiegészítő programok. Vizsgálataink alapja az ÁT Kft. által 1997-ben bevezetett tejkarbamidmérésen alapuló, csoportos takarmányozáselemzés, amelyet megrendelőink a befejés eredményeivel kapnak kézhez.
A korábbi karbamidelemzési módszerünket a kor kihívásainak megfelelően továbbfejlesztettük. Kutatás-fejlesztési munkánk eredményeként 2013-ban bevezettük a jelenleg is megrendelhető „tejalapú monitoringrendszer” szolgáltatást, amelynek segítségével a telepi szakemberek hasznos visszajelzést kaphatnak a takarmányozási programjuk eredményességéről. A karbamidértékek ismeretében a hozzáértő takarmányozási szakemberek könnyűszerrel finomra hangolhatják az állomány fehérje- és energiaellátását. A szubakut bendőacidózis felismerhetővé és könnyen beazonosíthatóvá válik. Az inverz tejre (tejfehérje% > tejzsír%) vonatkozó adatok hasznos információt szolgáltatnak a tehén rostemésztéséről, a „kialakulóban levő” szubakut bendőacidózisról, illetve a kívánatosnál több telítetlen zsír használatáról. Az utóbbi a bendőben a biohidrogenizáció során képződő transzzsírsavak által gátolja a de novo tejzsírsavszintézist.
Monitoringprogramunkat már több mint 200 hazai tejelőtelep használja, döntő többségük a „TMR-monitoringprogrammal” kiegészítve. A komplex program keretében a nagytejű tehéncsoport befejést megelőző 6-12 órával vett TMR-takarmánymintáját a telepek a tejmintával együtt juttathatják el az ÁT Kft. Takarmányanalitikai Laboratóriumába. Az eredményeket a minták beérkezését követő 48 órán belül közöljük.
Komplex programunk elősegíti a TMR- és a tejminta-monitoringelemzési eredmények közötti ok-okozati összefüggések és ezáltal az összetett problémák feltárhatóságát. Partnereinknek mindkét vizsgálatot a listaárnál kedvezőbb áron tudjuk biztosítani, továbbá az eredmények mellett részletes értékelést is küldünk számukra.
2015-ben a rendszerünket továbbfinomítottuk, amelynek köszönhetően a ketóziskockázat-elemző monitoringprogram keretén belül ma már a ketóziskockázatos tehenek %-os arányát is jelezzük a laktáció első 100 napjában. Ez összevethető az előző 6 hónap eredményeivel, és a változás tendenciája alapján megállapítható, hogy javul-e, vagy romlik az állomány ketózissal szembeni kitettsége. Az új rendszer további előnye, hogy részben kiküszöbölhetővé válik a szubakut bendőacidózis és a szubklinikai ketózis miatt létrejött interferencia a tejzsírtartalomban, amely elfedheti a valós problémákat.
A monitoringrendszer ketóziskockázat-elemző részének „lelke” az olajsav-, valamint a BHB- (beta-hydroxybutyrate – béta-hidroxibutirát) kalibráció. Az utóbbi kifejlesztésében az ÁT Kft. úttörő munkát vállalt a Bentley Magyarország Kft.-vel együtt. A szubklinikai ketózisban levő tehenek tejében az olajsav C18:1 cisz-9 koncentrációja megemelkedik. Ezért először ennek mértékét határozzuk meg, majd megmérjük az ehhez tartozó BHB-szinteket. Felállítottunk egy, az olajsavval és más tejkomponensekkel képzett paraméterekre épülő pontozásos rendszert, amelynek segítségével a tehenek kockázatos és nem kockázatos kategóriákba sorolhatók. Ezáltal megadható a „kockázatos (ketózis által veszélyeztetett) tehenek” %-os aránya, ami lényegében szoros korrelációt mutat a szubklinikai ketózis előfordulási gyakoriságával.
Mivel telepspecifikus paraméterről van szó, a „szubklinikai ketózis” megnevezés helyett inkább az általánosabb „ketóziskockázatos kategória” kifejezést használjuk. Minden telepnek célszerű a tesztidőszaki eredményét saját, előző 6 havi eredményeivel összehasonlítani, hogy információt szerezzen a változások irányáról.
A rendszer egyik legértékesebb része, hogy egyedi azonosítók szerint képes megadni a klinikaiketózis-gyanús, helyszíni klinikai vizsgálatra javasolt egyedek listáját. Ezt úgy állítjuk össze, hogy alkalmas legyen az ún. „betegtehén-keresésre”. A rendszer a mért és számított paraméterek alapján azokat az állatokat szűri ki, amelyek tejében a zsírmobilizáció következtében megemelkedett az olajsavtartalom, így náluk nagyobb a valószínűsége a klinikai ketózis kialakulásának. Tehát ezzel a szükségletüknél kritikus mértékben kevesebb energiát, takarmányt felvevő egyedeket azonosítjuk.
Elkülönítve értékeljük emellett azokat a „túl sok” tejet termelő, jó étvágyú teheneket is, amelyek ketonszintje emelkedett (szubklinikai ketózisos egyedek). Ha javítanánk ezek glükózellátását, akkor valószínűleg tovább növelnék a tejtermelésüket, és szubklinikai ketózisban maradnának, jó esetben kissé alacsonyabb ketonszinttel. Ezek az tehenek nem igényelnek kezelést, állatorvosi beavatkozást.
A szubklinikai anyagforgalmi zavarokat állományszinten kell kezelni, ami a takarmányozási szakemberek, illetve a telepi menedzsment feladata és felelőssége. A helyszíni klinikai vizsgálatra javasolt egyedek listája értékes segítséget nyújt a telepi állatorvosoknak, hiszen nem könnyű feladat megtalálni a klinikaiketózis-közeli állapotban levő állatokat.
Ketóziskockázat-elemző monitoringprogramunk a vizsgálatba vont állomány méretét tekintve egyedülálló Európában. Emellett azt is sikerként könyvelhetjük el, hogy modellünk, amely nagy szakmai kihívást jelentő fejlesztés eredménye, komplexebb az egyéb, Európában alkalmazott ketóziskockázat-elemzési módszereknél.
Ha még a régi karbamidjelentést használják, győződjenek meg e szolgáltatás hasznosságáról! Keressék kollégáinkat, akik készséggel bemutatják, hogy az új monitoringelemzés milyen képet ad az Önök telepéről.
Kollégáink
Telefon: +36 20 230-5013
E-mail: degen.laszlo@atkft.hu
Telefon: +36 20 464-0147
E-mail: monostori.attila@atkft.hu