Állati növénykert 1-2.
Az Állati Növénykert, avagy a növényvilág állatkertje c. könyv 2013-ban jelent meg egy pályázat keretében. A nagy sikerű könyv példányai gyorsan fogytak, majd teljesen elfogytak.
Az ÁT Kft. elhatározta, hogy újra kiadja a könyvet és segítséget nyújt a szerzőnek abban, hogy a könyv folytatása is megjelenhessen.
Az első kötetben a szerző 50 hazánkban megtalálható növényfajt mutat be, melynek nevében valamilyen állatnév szerepel. A könyv folytatásában pedig további 50 állattenyésztéshez, állattartáshoz kapcsolódó növénynevet gyűjt csokorba. Mindezt úgy, hogy közben az olvasó vicces versikéket olvasgathat és gyönyörködhet a szerző által készített bohókás, ötletes rajzokban. Természetesen nem háttérbe szorítva ezzel a tudományos leírásokat, melyek precízen, mindenki által érthető módon vannak megfogalmazva, és igazán hasznos segítséget nyújthatnak egy természetjáráson, amikor ennek a könyvecskének a segítségével a növények felismerése már csak gyerekjáték…
Mitől más ez a könyv, mint egy szokványos természetjáróknak szóló botanikai kiadvány?
- Gyermekeknek és felnőtteknek egyaránt szórakoztató.
- Játszva tanulható meg számos hazánkban fellelhető növényfaj.
- A növények alaktani tulajdonságain túl megtudhatjuk nevük népi eredetét, megismerhetjük őseink rendkívül agyafúrt, de logikus észjárását, mely a névadásban nagy szerepet játszott.
- Ezekben a könyvecskékben a történelem, a néprajz és a művészet is összefonódik.
- Megismerkedhetünk a limerick angolszász versformával.
Az újra kiadott első rész és a könyv folytatása már megvásárolható az ÁT Kft.-nél.
Részletek a Megrendelés menüpontban.
Előszó
A Szent István Egyetem környezetgazdálkodási agrármérnöki szakán végeztem 2008-ban.
Környezeti neveléssel 2004 ás 2008 között foglalkoztam környezetvédelmi aktivistaként. Általában a természetismereti, növénytani és erdészeti jellegű terepi vezetéseket kaptam feladatul a Környezetvédelmi (Zöld) Szakkollégium és a GATE Zöld Klub Egyesület önkénteseként. Később növényismereti célzattal a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Gödöllői Helyi Csoportja által szervezett Bika-tavi Természetvédelmi és Ornitológiai Tábor (BITOT) keretén belül vezettem gyerekeket kisebb túrákra. Erdei iskolai programban is részt vettem szülőfalumban, Mártélyon, ahol néhány alkalommal szintén növénytani ismereteket oktattam 10-14 éves gyermekeknek.
A fent említett foglalkozásokon feltűnt, hogy a növények neve nagyon gyakran tartalmaz érdekes állatneveket, állatokhoz kapcsolódó szavakat. Sokszor egyértelműek ezek az utalások, hiszen a saját szemünkkel láthatjuk, hogy miért az a növény neve ami (pl. gólyaorr). Bizonyos esetekben viszont igencsak érdekes magyarázatot lehet hozzáfűzni a növény alaktani bemutatásához, nevének kialakulásáról, eredetéről. Egy ilyen koncepcióval vezényelt terepi séta bizonyára nagyobb eséllyel köti le a fiatalokat. E könyvecske és a növénytan oktatásának ilyen irányú alakítása az egyik BITOT alkalmával fogant meg az agyamban.
Az Állati növénykert elnevezéssel is az volt a célom, hogy sejtelmes mivolta mellett valamiféle irányvonalat is nyújtsak az adott programon részt vevő gyerekeknek. Ezzel a címmel meghirdetett terepi növénytani oktatást nagyobb érdeklődés övezheti, mint, ha egyszerűen Botanika, vagy Növénytan címet adnánk a kirándulásnak.
E két könyvvel elsősorban az ismeretterjesztés a célom. A szakmai részeket fotók, rajzok, versek és az új kötetben már régi szólás-mondások is tarkítják. A növényről vagy a nevében található előtagról igyekeztem a legtöbb érdekességet összegyűjteni. Kiemelt figyelmet fordítok a történelmi, néprajzi adatokra, a magyar állattenyésztés vonatkozásaira, ezáltal is őrizve hagyományainkat.
Hálámat és köszönetemet szeretném kifejezni a fotókat készítő botanikusoknak, a lektoroknak a rengeteg segítségért!
Ezeket a könyveket tehát bátran ajánlom minden olyan embernek és emberpalántának, akit érdekel a természet, a növénytan, az állattenyésztés és ezek történelmi, néprajzi vonatkozásai.
Kenéz Árpád
Szerző
A könyv akciós ára:
I. kötet: 1750.- Ft
II. kötet: 1750.- Ft
I-II. kötet együtt: 3000.- Ft
A könyvet Rácz Henriettnél lehet megrendelni (racz.henriett@atkft.hu, 20/329-5227).
Kérjük, hogy a rendelés során szíveskedjenek megadni a szállítási és a számlázási címet egyaránt.
A postaköltség a megrendelőt terheli. A könyv fizetése utánvéttel vagy előre utalással történhet. Előre utalás esetén normál csomagként postázzuk.
Utánvét: az árat a darabszámtól/súlytól függően tudjuk megadni.
15 ezer Ft feletti megrendelés esetén a postaköltséget átvállaljuk!
Szállítási idő: 2-4 munkanap
Személyes vásárlásra Gödöllőn, az Állattenyésztési Teljesítményvizsgáló Kft.-nél van lehetőség.
Cím: 2100 Gödöllő, Dózsa György út 58.
A könyvek kiajánlója letölthető << ITT >>