Feladatainkról

A magyar tejtermelés-ellenőrzés több mint kilencven éves hagyományai, a tejtermelés-ellenőrzésben dolgozó szakemberek felkészültsége, a szarvasmarhatenyésztés-szervezésben szinte egyedül álló országos hálózata és a folyamatosan korszerűsített eszköz-állománya egyszerre jelentenek lehetőséget és kényszert a Társaságunknak, szolgáltatásaink fejlesztésére.
Lehetőséget egyrészt arra, hogy a szolgáltatásokat igénylő partneri kört - ezáltal a szelekcióhoz szükséges aktív populációt - megtartsa, másrészt arra is, hogy további szolgáltatásokkal segítse tenyésztő partnereit a gazdaságos és versenyképes tejtermelés elérésében és fenntartásában. Ugyanakkor - a világ vezető szarvasmarha tenyésztő országaihoz hasonlóan - a szolgáltatások fenntartásához és fejlesztéséhez szükséges anyagi és szellemi források biztosításának tekintetében viszont kényszer, mert ez határozza meg gazdálkodásának prioritásait.

 

 

Alaptevékenységek

Már a hagyományos - az elsősorban törzskönyvezési és tenyészérték-becslési célokat szolgáló - alap tevékenység is, a tenyészetek tulajdonosaival kötött szerződésben rögzített feltételek között adott szolgáltatás, amely egyúttal a tejelő fajtákat tenyésztő egyesületek megbízásából elvégzendő és az Alapító által is meghatározott feladat.
A mai magyar tejtermelő ágazat szerkezete jól tükröződik a tejtermelés-ellenőrzés adataiban és arányaiban:

 

 
   
 
 

 

 

 
 

Az ország tehénállományának megoszlása hasznosítási típus és ellenőrzési módszer szerint (2003 december)

 

Az ország tehénállománya (KSH)   337 000
Húshasznosítású tehén
39 000
Tejhasznosítú tehén
298 000
 
Tejtermelés-ellenőrzött tehén
   228 000
 
"A" módszerrel ellenőrzött
221 000
( 780 tenyészet)
"B" módszerrel ellenőrzött
7 000
( 611 tenyészet)
Nem tejtermelés-ellenőrzött tehén
109 000
( ~25 000 tenyészet)

 

.

 


Alaptevékenységen kívüli szolgáltatások

 

Szolgáltatás szaktanácsadóknak és szaktanácsadó szervezeteknek

 

Nemzeti kvóta-alap adminisztráció és
ügyfélszolgálat

>> vissza a lap tetejére <<

 

© Állattenyésztési Teljesítményvizsgáló Kft., 2005
Minden jog fenttartva.